Dr. Rétvári Bence államtitkár a januártól várható átalakításról beszélt: kormányhivatalok fogják koordinálni a szakügyintézésre hivatott megyei szintű szerveket. Az intézkedés érinteni fogja többek között az oktatási, az egészségügyi, a szociális, valamint a munkaügyi területeket. A módosítás eredeti szándéka, hogy az emberek könnyebben eligazodjanak hivatali ügyeik intézése közben - hangoztatta az államtitkár. Ígérete szerint megkímélik az érintetteket attól, hogy egyetlen kérelemhez több mellékletet kelljen hozzácsatolni, ami azt hozza magával, hogy megszűnik az ide-oda futkosás. Éppen ezért a közhivataloktól összehangoltabb működést kíván az új rendszer, melynek feltételei a költségvetésben nem adottak. Dr. Rétvári Bence kiemelte: már meg is találták az ide vonatkozó uniós forrást, ezért véghezviszik az elképzelést.
- Városról városra, megyeszékhelyről megyeszékhelyre kell járnunk, és megtalálni az ügyfélszolgálati irodáknak a helyeit. Ki kell alakítani a dekoncentrált szervek között azt az együttműködési formát, mely az emberek sokkal egyszerűbb ügyintézését szolgálja - tájékoztatott dr. Rétvári Bence, aki szerint az egyeszerűsítés egyformán jó az állampolgárnak, és a köztisztviselőknek. Utóbbiaknak kiszámíthatóbb lesz a rendszer, mert átláthatóbb jogszabályi változásokat és eljárási szabályokat hoz magával, a lakosság pedig azt fogja észre venni, hogy gyorsabban elintézik ügyeiket.
Beküldés dátuma: 2010. 10. 13.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.