Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Új intézményvezető a beledi szociális központban

Farkasné Horváth Gertrúd, a beledi szociális központ élére kinevezett intézményvezető korábban többféle pozícióban is kipróbálta magát, így megismerhette a szerteágazó feladatköröket.

Farkasné Horváth Gertrúd a soproni Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola befejezése után dolgozni kezdett, miközben Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar szociálpedagógia szakán folytatta tanulmányait. A diploma megszerzését követően két gyermekével gyesre ment, majd 2010-ben elhelyezkedett a beledi Egyesített Szociális Központ és Családi Bölcsőde Hálózatnál. A szociális alapszolgáltatások egyik formáját, a házi segítségnyújtást bízták rá, pontosabban a gondozónők szakmai vezetője lett. Az idősek mindennapjainak segítése volt a fő feladatuk a bevásárlástól kezdve a gyógyszerek feliratásán át a reggeli elkészítéséig. A harminc-harmincöt gondozott különböző támogatásra szorul, hiszen más és más a fizikai és mentális állapotuk.

– Fontos a házi segítségnyújtás, mert egyre hosszabb ideig dolgoznak a fiatalok, és a Beledről elköltözők olyan messzire kerülnek, hogy hétköznap nem tudnak segíteni szüleiknek, nagyszüleiknek – fogalmazott az intézményvezető, akinek kinevezése előtt az étkezés és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szintén a feladatköre volt.
A diszpécserszolgálat figyeli az idősek otthonában elhelyezett segélyhívó készülék jelzéseit, melyre éjjel-nappal várhatják a segítséget.
– Helyettesként sok mindenre rálátásom volt, kinevezésem előtt pedig három hónapig megbízott vezetőként dolgoztam, ezért úgy gondoltam, megpróbálkozom a feladattal – indokolta Farkasné Horváth Gertrúd, hogy miért pályázott az öt évre szóló intézményvezetői pozícióra. Elképzelései közt szerepel, hogy továbbra is magas színvonalon működjön a szociális alapszolgáltatásokat biztosító központ. Mivel rendelkeznek a törvény által előírt szakmai létszámmal, személyi változást nem tervez.

Beküldés dátuma: 2017. 08. 02.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Emlékezetes majális Csornán

    Kicsik és nagyok jól érezték magukat a csornai önkormányzat által szervezett idei majálison. Zsúfolásig megtelt a Premontrei park nézőtere április 30-án, a csornai majális előestéjén.

  • Mindenkit vár a Diadém Csornai Termálfürdő

    2024. június 1-jén nyit a csornai termálfürdő, mely alkalomból a csornaiak egész nap díjtalanul fürödhetnek és vehetnek részt a különleges programokon.

  • Átadták a Csornai Járásbíróság épületét

    A járási központokban és a vonzáskörzetében lévő kisebb településeken élők természetes igénye, hogy javuljon a szolgáltatások minősége.

  • Megújult a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ színháztere és színpada

    Megújult környezet fogadja a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ látogatóit. Henye Zsuzsa, a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ igazgatója egy februári sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a „Kulturális és sportinfrastruktúra fejlesztése Kapuváron” című projekt keretében teljesen megújul a művelődési központ belső tere.

  • Betekintés a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara mindennapjaiba

    A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alapszolgáltatásain túl az utóbbi időben számos hiánypótló kezdeményezéssel vesz részt a térség gazdasági életében, és segíti a közösségi szervezetek, intézmények közötti párbeszédet, a mindenki számára eredményes kapcsolatépítést.