programokról és a kikapcsolódásról szól. Ehhez kívánok önöknek jó időt, kellemes társaságot és egy pohár bort. A magyarok Istene éltessen bennünket! - adta tovább gondolatait az elöljáró. Ahogy vándorolt kameránk az enesei ünneplők tömege között, ezerarcú mosollyal találta szembe magát: volt közöttük kislányos, gyermekien kíváncsi, csillogó szemű kacérkodó, ígérettől túlcsorduló, hamvas-piros boldog, várakozástól kihívó és elégedetten megállapodott. A Marina Training Sportegyesület Győr legrégibb tánccsoportjaként érkezett a rendezvényre, ahol show, hip-hop, funky és diszkó műfajban mutatkoztak be. Módné Czap Marianna arról beszélt, hogy az enesei iskolában is működik egy csoportjuk, melyben óvodások és alsó tagozatosok tanulják a tánc alapjait. A szakmai vezető a lányok mellett szívesen látná a fiúkat is, hiszen nem kell eget rengetően bonyolult mozdulatokra gondolni, elég a mozgás szeretete. A klasszikus balett alapjaira épülő akrobatikus és néptáncos elemek bárki által elsajátíthatók. Az óriáscsúszda környékén szintén sok gyerekkel találkoztunk, akik hol hason, hol háton siklottak talaj közeli szintre. Egyikük jól informáltan megjegyezte:
“Bent leszünk a Rábaközi Stúdióban! Tévébe is rakják, meg mit tudom én....!” Akadt munkája Molnár Mónikának, aki a játszóházat igazgatta. Az alkotó kedvű résztvevők állatfigurás dobozokat, virágfüzéreket, hűtőmágneseket készítettek - tudtuk meg a kónyi családsegítő intézményvezetőjétől. Tovább sétálva Podmaniczky Miklósnéval találkoztunk, aki elmondta, hogy tisztában van a faluért tett érdemeivel, de azért ekkora elismerésre ő sem számított. - Óvodáskortól a nyugdíjasokig mindenkinek szerezhetek vele örömet, és a mai sivár világban úgy érzem, hogy egyre többen értékelik tevékenységemet - fogalmazta meg véleményét a kitüntetett, aki a karácsonyi ünnepkörre újabb meglepetéssel készül. Gulyás Tünde volt munkahelyén, a játszóházban tanulta meg az arcfestést, melynek titka, hogy szeretni kell a díszítő munkát. Nincs ezzel egyedül, hiszen többen nyüzsögtek körülötte, van aki az arcát tartotta, míg más szintén beállt “festőnek”. A kislányok hercegnővé és pillangóvá, a fiúk pedig szörnyekké és pókemberré változnak át legszívesebben - hangzott a kommentárban.
Beküldés dátuma: 2010. 09. 15.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.