Beled közterei és közterületei a település részét képezik. A közterületek nagy részét a lakók gondozzák, míg a közterek virágosítása az önkormányzatra hárul.
– Nagy örömünkre egyre több civil szervezet és magánszemély is bekapcsolódik a városszépítő tevékenységbe. Fontos számunkra, hogy a városnak ezek az üde színfoltjai megmaradjanak és gyarapodjanak. Arra törekszünk, hogy amint otthonát a jó háziasszony, úgy városát a jó vezető rendben tartsa, csinosítsa – mondta Tompáné Balogh Mária, aki sok éves polgármesteri teendői mellett a civil szervezetekkel kiépített jó kapcsolatai révén, illetve velük karöltve, évről évre, évszakról évszakra megújítják a város közterületeit. A televíziós interjúban példaként hangzott el a temető melletti körforgalom, a hősi emlékmű melletti kettős kereszt környéke, a Rácz köz, valamint a polgármesteri hivatal előtti terület, továbbá virágosításra vár a ravatalozó előtti terület. Az önkormányzat mindig számíthat a Beled Jövőjéért Egyesület és az Ezüstfenyő Nyugdíjas Klub munkájára.
– Ügyes női kezek osztják meg kreatív ötleteiket a település lakóinak örömére. Hol itt, hol ott bukkannak fel az évszakra jellemző virágokból, növényekből, termésekből kialakított hangulatos köztéri díszítő elemek. Ha csak pár pillanatnyi örömet is tudunk ezekkel a kompozíciókkal szerezni, már megérte – fogalmazott a polgármester. – Meseparkunk kis figuráihoz a környék településeiről is áthozzák a gyermekeket. A köztéri díszek annyira népszerűek, hogy a vicai településrészen is megjelentek a nyugdíjas asszonyok szorgos kezeinek jóvoltából. Az Önkormányzati költségvetésben elkülönített keretet biztosítunk minden évben a virágosításra, az élhetőbb környezeti kép kialakítására.
– Bízom benne, hogy lehetőségünk lesz még több virágos zöld területet kialakítani, hogy Beled utcáit továbbra is a rendezettség, az ápoltság, a tisztaság jellemezze, és a hozzánk látogatók is örömmel csodálkozzanak rá szép kis városunkra – mondta Tompáné Balogh Mária.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.