A tavalyi évhez képest idén dupla annyian jelentkeztek a kapuvári Szent Anna-napi Lovasnapok és Vigasságok hátaslovas ügyességi versenyeire, de a szervezők mindenkire gondoltak, ezért változatos kulturális kavalkáddal várták a vendégeket.
Rekordszámú jelentkezővel bonyolította az idei Szent Anna-napi lovasnapokat a Kapuvári Lóbarátok Köre Egyesület. Több mint negyvenen vettek részt a hátaslovas ügyességi versenyeken – mondta Axnix Imre titkár, aki annak meg főleg örül, hogy egyre több fiatal érdeklődik a lovas sportok iránt. Kapuvár egyik legnépszerűbb és legnagyobb látogatottságú rendezvényét 2006 óta tartják meg. A szervezők szerint az Anna-napi búcsú időpontjához igazított lovasnapokon mindenki megtalálja a neki leginkább tetsző műsorszámot, mert nem csak az állatbarátokra gondoltak. A Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet szűrővizsgálatokra és egészséges ételek kóstolójára várta a vendégeket. A kilométerek szerelmesei a lovak után átszállhattak a versenyautókba. A rendezvénysátorban közösségi tornán mozgathatták meg elgémberedett végtagjaikat. A kultúrműsor keretében sokféle műfaj képviseltette magát: fúvószenekar, mazsorett együttes, moderntáncosok és mulatós fesztivál szórakoztatta a közönséget.
Beküldés dátuma: 2014. 08. 05.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.