A 2008-ban alakult Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-Szervezési Társulás koordinálta térségünkben a szakképzési hozzájárulást és a fejlesztési pályázatokat, ezért az iskolák csak e szervezeten keresztül juthattak a számukra nélkülözhetetlen forrásokhoz. A TISZK 2009-ben adta be azt az infrastruktúrafejlesztésre vonatkozó projektet, melynek eredményeként a csornai Csukás iskola is gyarapadott. Mezőgazdasági szakmacsoport oktatásához szükséges labortermet, kisebb méretű csoporthelyiséget, vizesblokkot, közösségi teret alakítottak ki, továbbá sikerült beszerezni egy környezetvédelmi analizáló koffert, mikroszkópot, optikai szintezőt, anyagvizsgálót és meteorológiai állomást. Mindezekről Perlaki Sándor igazgató számolt be. Az intézmény vezetője hozzátette: a későbbiekben számítógépek és projektor kerül beszerzésre. A pályázat része az a kombájn is, amelyet az őszi betakarítások idején már szeretnének használni. Az építkezés és az oktatástechnikai eszközök beszerzése együttesen 46 millió forintba került, az adapterekkel ellátott aratógép pedig 86 millió forint lesz.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő szintén jelen volt az iskolai beruházás ünnepélyes átadóján, s ebből az alkalomból a képzés és a munkaerőpiaci helyzet összefüggéseiről beszélt kameránk előtt: Mióta hazánkba is begyűrűzött a gazdasági válság hatása, sajnos, rengeteg munkahely szűnt meg Magyarországon, ahol egyébként is lényegesen alacsonyabb volt a foglalkoztatás szintje, mint Európa más országaiban. Legalább egymillióval több embernek kellene dolgoznia ahhoz, hogy működőképes legyen a gazdaság, és ne a külföldi hitelekre szoruljon hazánk. A kormányra hárul az a feladat, hogy olyan körülményeket teremtsen, amelyek kedveznek a munkaadóknak, az álláskeresők pedig megélhetéshez jussanak. Nehéz helyzetben vannak a tapasztalatok nélküli pályakezdők, illetve azok a fiatalok, akik olyan családban nőttek fel, ahol több generáció óta a szülők is munkanélküliek. A megkezdett folyamat része a szakképzés átalakítása is, mert nem mindegy, hogy az iskolából kikerülő fiatalok ténylegesen el tudnak-e helyezkedni. A csornai térségben regisztrált munkanélküliek száma nem haladja meg az országos átlagot, azonban közülük is kiugróan magas a pályakezdők aránya. Utóbbi csoporton belül 20 százalékot tesz ki a diplomások létszáma. Gyopáros Alpár szerint a Csukás iskolában folytatott szakképzés mindig magas színvonalú volt, de a technikai feltételek a mindenkori fenntartó anyagi helyzetétől függtek. A képviselő gratulált az intézmény volt és jelenlegi igazgatójának, valamint a tantestületnek a legutóbbi fejlesztéshez.
A tanulók motiváltsága, a megmérettetésekhez való hozzáállása

juttatja a csornai Csukás iskola versenyzőit a nyilvánosságra hozott szép eredményekhez, és persze a gondos tanári felkészítés.Perlaki Sándor igazgató szerint az a tanuló, aki vállalja a plusz munkát és részt vesz a magas szintű megmérettetéseken, biztos, hogy kellő elhivatottságot érez választott szakmája iránt. Idén Budapesten rendezték meg a mezőgazdasági gépésztechnikusok országos szakmai tanulmányi versenyét, melyen a 14/A osztályos Takács Adrián és Csehi Ferenc vett részt. A fiúk Csorna hírnevét öregbítve elhozták az első és a második helyezést. Eredményeik alapján mentességet kérhettek a szakmai vizsgákon. A dísznövénykertészek Balatonbogláron mérték össze tudásukat: a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen Borsodi Bence a második helyre küzdötte be magát. Novák Réka a lótartó és lótenyésztők kőszegi megmérettetésén a tizenkettedik helyen végzett. A gépésztanulók szakmai tanulmányi versenyén két diák indult: Horáth Gergő hatodik, Horváth Zoltán pedig tizenhatodik lett.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Nagyon szép 2026-os év elé néz a csornai Kossuth Iskola, ahol hamarosan új tanműhely épül
2025. november 12-én ünnepélyes keretek között helyezték el a Soproni Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskolájának új tanműhelyének alapkövét.
-
Nagyon szép 2026-os év elé néz a csornai Kossuth Iskola, ahol hamarosan új tanműhely épül
2025. november 12-én ünnepélyes keretek között helyezték el a Soproni Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskolájának új tanműhelyének alapkövét.
-
Változatlanul négy szakma a legnépszerűbb a kapuvári Berg Gusztáv Szakképző Iskolában
A SSZC Berg Gusztáv Szakképző Iskola a korábbi évek hagyományaihoz híven a már megismert és közkedvelt szakmákat indítja a 2026/2027-es tanévben is.
-
Átadták a felújított Erzsébet királyné utcát Csonán
Teljes hosszában megújult Csorna város szívének egyik legfontosabb útja, az Erzsébet királyné utca.
-
Mindennapok hősei az idősgondozásban
Lassan óvodáskorba lép a negyven férőhelyes, teljes kapacitással működő Kapuvári Bentlakásos Idősek Otthona, amely az ország többi, idősek gondozásával foglalkozó intézményéhez hasonló gondokkal küzd.
-
A belediek csodálatos, szép napot töltöttek az ausztriai Bildeinben
Nem tervezték előre, de annál jobban sikerült, ma már elmondható, hogy a beledi nyugdíjasok – sőt, az egész település – baráti viszonyt ápolnak az ausztriai Bildein községgel.