A tél, mint évszak sok mindenre jó – tette hozzá –, és kiváló alkalom az elmélyültebb gondolkodásra, valamint az erőgyűjtésre, s talán ilyenkor többet vannak együtt a családtagok. Az embereken múlik, hogy miként viszonyulnak a közelgő tavaszhoz, és hogy mennyire tudnak élni a lehetőségekkel. A felkészületleneknek a tél a bánkódás időszaka, de aki kész a változásra, az a farsangon vígan mulathat.
Tizennyolc kisgyermek jár a bezi óvodába, ahol német nyelvet oktatnak, az iskolában pedig 25 alsó tagozatos gyermek tanul. Ők angol és német órákon is részt vehetnek. Színjátszókör és néptáncegyüttes működik az iskolában, ezenkívül sportfoglalkozásokat és hagyományőrző kézműves programokat tartanak a diákoknak. – Büszkék vagyunk pedagógusainkra és óvónőinkre! Maximumot nyújtani a gyermekek számára, ma ez a legfontosabb – jelentette ki a polgármester. A közeli programokról elmondta: Tavasszal átadják az “Összefogás Beziért” Egyesület nyertes pályázatából megépült új játszóteret, valamint készülnek a március 15-i ünnepségre.
Bősze Kornél utalva a mai nehéz gazdasági helyzetre, leszögezte: Amit a község elhatározott és megfogalmazott, ahhoz tartja is magát. Higgyünk magunkban és másokban! Amint rájövünk arra, hogy értékesek vagyunk, arcunkra visszatér a mosoly. Mindenkinek annyi törődést és kedvességet adjunk, amennyit csak lehet. A valódi boldogság bennünk van, nem kell a rajtunk kívülálló világban keresni a békét és megelégedettséget – avatta be a nézőket életfilozófiájába a bezi polgármester.
Beküldés dátuma: 2012. 02. 22.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
-
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
-
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
-
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.