A csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskolában több éves hagyománya van a tavaszi versenyek megrendezésének.
A felső tagozatosoknak német nyelvi versenyt, az alsósoknak mesemondó, a kis óvodásoknak pedig versmondó versenyt rendeznek.
– Ezen a megmérettetésen a környékbeli iskolák mellett a katolikus intézmények tanulói vesznek részt. A zsűritagok közé a felkészítő tanárok kerülnek be. Iskolásaink és óvodásaink a verseny tisztasága érdekében nem vesznek részt a megmérettetésben – mondta Egedyné Fülöp Gyöngyi igazgatóhelyettes.
A rendezvény anyagi hátterét a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet pályázatán nyert összegből biztosították. A tizedik alkalommal megtartott német nyelvi versenyre tizenhárom iskolából negyven csapat érkezett. A mesemondás alkalmából meghirdetett rajzversenyre közel száz pályamunka érkezett, majd az értékelés után megnyitották az alkotásokból nyílt kiállítást. Az kisebbek Weöres Sándor verseit szavalták el.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 05. 13.Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.