A hőszolgáltató cégek nyaranta sem maradnak tennivaló nélkül, mert akkorra időzítik a karbantartási és fejlesztési munkálatokat, a fűtési szezon kezdetétől pedig folymatos üzemelnek. Pászli Tibor, a Kapuvári Hőszolgáltató Kft. ügyvezetője az aktuális tennivalókról beszélt.
– Sokan azt hiszik, hogy a fűtés befejeztével nekünk nincs semmi dolgunk, pedig idén is jelentős felújítás volt a nyári időszakban. Hatósági árral dolgozunk, ezért ennek költségeit nem tudjuk előteremteni, így vagy pályázunk, vagy a tulajdonos önkormányzat segítségét vesszük igénybe – mondta a hőszolgáltató ügyvezetője. – 2014-ben 15 millió forintot kaptunk a fejlesztésekre, melynek idén szeptemberben értünk a végére – tette hozzá Pászli Tibor.
A komplett beruházás magában foglalta a kazánházi berendezések felújítását, mely nagy mértékben növeli a gázbiztonságot. Két kazánházban már korábban bevezették a gázellenőrző rendszert, most sor került a harmadikra is. Ez olyan gázfelügyeleti rendszert jelent, amely a szakmának nem újdonság, de egyébként nagyon fontos a felügyelet nélküli kazánházak biztonsága szempontjából. Gázszivárgás, gázömlés esetén már 20 százalékos értéknél elindul egy ventilátor, amely szellőzteti a kazánház belső terét, 40 százaléknál pedig megszünteti a gázbetáplálást és hibaüzenetet küld a kezelőnek. – A takarékos és kellően biztonságos üzemeléshez erre nagy szükség volt – fogalmazott a riportalany.
Az önkormányzat garanciát vállalt az Osli úti vezetékek felújítására is.
Az ügyvezető ezzel kapcsolatban megjegyezte: Nagyon örül a beruházásnak, mert a családi házas övezet neuralgikus pontja volt a hálózatnak. Egy korábbi szakszerűtlen bekötés miatt törtek ki a csonkok, melyeket megbízható Isoplus szerelvényekre cseréltek le. Nyolc helyen bontották meg a rendszert, így 16 db 200-as vezetéket vágtak el és állítottak helyre. Mindettől függetlenül jól vizsgáztak a közel 30 éves vezetékek, mert az épségben maradt szigeteléseknél nem találtak egyéb problémát. A bontás miatt három parkolót, és az Osli úton egy négyzetméternyi útfelületet kell kijavítani.
A korábbi televíziós nyilatkozatokban is elhangzott, hogy Kapuváron túlméretezettek a kazánházi betáplálások, ami felesleges pénzébe kerül az üzemeltetőnek. Hogy mindenki jól járjon, csökkentették a gázbetáplálási keresztmetszetet 65-től 40-re, illetve 45-ről 20-ra, a harmadik kazánnál pedig 102-ről 100-ra. Az intézkedéssel komoly megtakarítást értek el, a megmaradó pénzből pedig további fejlesztéseket terveznek.
Pászli Tibornak nincs tudomása a közeljövőben bekövetkező gázár változásról, de egyébként is kellő időben értesítenék róla a lakosságot.
– Szigorúan tartjuk magunkat a Kormány által megszabott hatósági árakhoz. Mi nem kezdeményeztünk, és nem is kezdeményezhetünk árváltozást, mert állami árképzés van. Az energiahivatal az árak megállapításánál nyilván figyelembe veszi a rendelkezésre álló műszaki berendezéseket is. Városunk nem hasonlítható össze például Pakssal, ahol hulladékhőt használnak – jegyezte meg a szakember.
A fűtési szezon kezdetét és befejezését mindig rugalmasan kezelik, mert figyelembe veszik az egyéni igényeket is.
Hivatalosan október közepén indult a fűtési szezon, de ha a lakosság, illetve a közös képviselő jelzi a hőszolgáltatónak, előbb elindítják a fűtést. A fázósabb részekhez tartozik Kapuváron a Gesztenye sori tömb, mert már szeptember végén bekapcsoltatták a fűtést. A hőszolgáltatót nem érte váratlanul a kérés, mert úgy készültek, hogy szeptember végétől bármikor be tudják üzemelni a rendszert.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.
Csorna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 2026. február 27-én tartotta éves rendes közgyűlését
A tanácskozáson részt vett az Egyesület kiemelt támogatója, Csorna Város Önkormányzata részéről dr.