A kitüntetett elmondta, hogy a fegyveres szervek kötelékében ellátott szolgálati tevékenységet díjazzák az érdemjellel, mely komoly elismerés hazánkban. - Amikor egy vezetőt kitüntetnek, nemcsak az ő, de az egész szervezet tevékenységét is elismerik. Lehet, hogy én kaptam, de a kapuvári tűzoltóságot dicséri - magyarázta a parancsnok. A lánglovagok tevékenysége nagyon összetett, ezért ahhoz, hogy jól végezzék feladataikat, kiváló technikai eszközök és szakmai iránymutatás kell. Szolgálaton kívül is sokat tesznek a csapatmunkáért; ilyen például egy-egy hét végére szervezett horgászverseny, vagy az összehangolt sportrendezvény. Molnár Sándor úgy látja, hogy egyre kevésbé támogatják egymást az emberek civil életükben, ellenben ők még a társuk építkezésén is részt vesznek. Személyes tapasztalata, hogy újabban meg sem állnak az autósok a közlekedési baleseteknél, holott tíz évvel ezelőtt még alig tudtak odaférkőzni a mentés helyszínéhez, mert annyian próbáltak segíteni.
Magunk mögött hagyva a nyarat, a tűzoltóparancsnok így nyilatkozott: átlagosan teltek az előző hónapok, s kiemelkedő tűzesetek nem történtek. Szalmabálaoltás, tarló- és kisebb avartűz azért akadt az egyenruhásoknak, de a nagy területet érintő erdőtűz szerencsére elkerülte környékünket. Sokat javult a mezőgazdaság tűzvédelme, ezért lángoló gabonatáblához nem riasztották őket - mondta a vezető. A közlekedési balesetek száma sajnos nem csökkent, de örömteli, hogy a kisalföldi térség kimaradt a szélsőséges időjárás okozta természeti pusztításból.
Beküldés dátuma: 2010. 10. 06.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
-
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
-
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
-
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.