A hitel nélkül gazdálkodó babóti önkormányzat nem szorult rá az állami adósságátvállalásra. Hogy a megfontoltabban költekező helyhatóságok se járjanak rosszul, egyfajta „fájdalomdíjként” vehetnek részt önerőt alig, vagy egyáltalán nem igénylő fejlesztési célú

pályázaton. Babót Kapuvárral közösen adott be pályázatot a társulásban működő óvodája tetőszerkezetének és héjazatának cseréjére. Egyelőre várják a pozitív választ.

Leader pályázati pénzből szeretnék kialakítani a faluközpontot. Molnár János elmondta, hogy a biztató szavakon kívül eddig még nem történt semmi.
A téli havazás Babóton nem okozott fennakadást, a vállalkozók pedig kérés nélkül jöttek segíteni. A tavasszal lezúduló csapadék és a belvíz őket nem kényszerítette védekezésre, de megteltek a vízelvezető árkok. Azóta portalanítottak néhány utcát, és a kátyúzás is megkezdődött. A május végi falunapon a gyerekeket is megajándékozták, a település lakosságát pedig jó ebéddel várták a tavasz végén. Idén újabb színfolttal gazdagodott a civil élet, mert helyi kezdeményezésre baba-mama klub jött létre. Az önkormányzat támogatja a csoportot, ezért helyiséget biztosítottak számukra. A heti másfél-két órás foglalkozások nagyon jó alkalmat teremtenek a három év alatti kisgyermekek számára, hogy még az óvoda előtt megszokják a közösséget. A nyugdíjasklub tagjai szintén rendszeresen találkoznak.
Babót polgármestere elmondta: terveik ugyan lennének, de pénz nélkül ezek nem sokat érnek.
A babóti óvoda 2007 óta a Király-tó Óvoda és Bölcsőde tagintézményeként működik. Mátics Zoltánné szerint tipikus

falusi óvoda az övék, ahol két óvónő és egy dajka felügyeli a gyerekeket. Minden esztendőben megtartják az őszi barkácsdélutánt, melyre a szülőket is várják. A jeles napokat szűk körben tartják meg, de a kis közösség mindig készül az ünnepekre, s műsoraikat be is mutatják a lakosságnak.
Harmincnégy kisgyermek tanul a babóti általános iskolában. Az első-második, valamint a harmadik-negyedik osztály összevontan működik. A harmadikasok és a negyedikesek németet is tanulnak, Őket egy Kapuvárról bejáró pedagógus segíti az idegen nyelv elsajátításában. Babóton idén szeptembertől sportszakkört indítottak – számolt be az újdonságokról Horváth Tamásné pedagógus.
Beküldés dátuma: 2013. 11. 01.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.