Két év, két épület: lelki oázis az időseknek: A Csornai Premontrei Apátság történetének egyik legnagyobb fejlesztését Magyarország Kormánya száz százalékban támogatta.
A hamarosan befejeződő északi bővítéssel, az egyházi fenntartású idősek otthona létesítésével új fejezet kezdődik a csornai Historia Domusba, az egyházközség történetének feljegyzéseibe.
A 2020-ban elkészült épületszárny a Soproni út felől apartmanszobákkal, míg a 2021-es esztendő végén elkészülő főépület lakószobákkal várja az idős, önellátásukban korlátozott lakókat. A 2,2 milliárd forint állami támogatásból két év alatt elkészülő épületek összesen 5700 négyzetméternyi területen kínálnak 30 szobát, 60 férőhelyet.
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.