Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Szalai Zoltán Farád független polgármesterjelöltje

A győri Jedlik Ányos Gépipari Szakközépiskolában végzett fiatal szülei noszogatására a családi vendéglőbe állt be, ezért megszerezte a vendéglátóipari szakképesítést, később az üzletvezetői ismeretekre is szert tett. Nősülése után két gyermeke született, s három unokával is megörvendeztette a sors.
- Tizennyolc éve a képviselő-testületben, több mint két éve az önkéntes tűzoltók elnökeként tevékenykedem - mondta Szalai Zoltán. Sikerként könyveli el, hogy több szellemi és technikai újítást hajtottak végre az önkéntesekkel. Tizenhat társuk negyven órás tanfolyamon vett részt, és négy nyertes pályázati forrásból többek között Ifa tűzoltóautót vásároltak. Néhányan változást szeretnének látni a település irányításában. A nyilatkozó első számú megoldandó feladatnak nevezte a romos, nedves falak között működő óvoda problémáját. - Sikerült az előző polgármesternek és a képviselőknek - beleértve magamat is - olyan módon csatlakozni Csornához, hogy ezek után pályázatot nem kaphatunk az óvodára - közölte a polgármesterjelölt. Nem vágynak ők semmi extrára, csupán olyan helyet szeretnének kialakítani, ahol biztonságosan nevelkedhetnek a gyerekek. Az iskola tetőszerkezete szintén javításra szorul, ezért időben szeretnének nekilátni. További tervek között szerepel a járdaépítési program folytatása. A Május 1.utcában szinte már veszélyes a közlekedés, a Berzsenyi és Erzsébet királyné út pedig portalanításra vár. A falu északnyugati részén van olyan ház, amelyet még a mentő sem tudna megközelíteni. Szalai Zoltán a temetőbe vezető utakról a gazdákkal szeretne konzultálni, hogy lehetőleg ne arrafelé haladjanak traktoraikkal, különösen ügyelve az esős időszakokban. A jelölt furcsállja, hogy az Ügyes Kezek Kézimunkaszakkör  pénzgyűjtési akciója és vásárlása ellenére sem készült el még a ravatalozó, mindössze az alapozásig jutottak vele. Hiányzik a lakosságnak egy bankautomata, ami manapság már nem számít luxusnak, mert egyébként Csornára kell átmenni a pénzt felvenni szándékozó farádiaknak. A polgármesterjelölt legalább hét-nyolc aktívan működő civil szervezetről tud a településen, s szeretné elérni, hogy ezek ne csak egymástól függetlenül, hanem akár közösen is szerepet vállalnának Farád közösségi életében, s az alkalmakra várnák a családokat, a rokonokat és az elszármazottakat.
Szalai Zoltán a kampány további részéről elmondta, hogy olyan bemutatkozó estet szerveznek a faluban, melyen a falu nyilvánossága előtt “X”idő alatt mindenki vázolhatja elképzeléseit.
Beküldés dátuma: 2010. 09. 15.

Kapcsolódó hírek

  • Az államtitkár téti látogatása

    – Aki nem szereti a választóit vagy fél az emberektől, ne menjen politikusnak – mondta dr. Kovács Zoltán államtitkár a közvéleményt számtalan témában foglalkoztató,Téten megrendezett eszmecsere előtt.

További hírek

  • Az államtitkár téti látogatása

    – Aki nem szereti a választóit vagy fél az emberektől, ne menjen politikusnak – mondta dr. Kovács Zoltán államtitkár a közvéleményt számtalan témában foglalkoztató,Téten megrendezett eszmecsere előtt.

  • A közéleti szereplők együttműködése nélkül nincs fejlődés

    Optimista becslések szerint még az idén megkezdődhet a Csornától Sopronig tartó gyorsforgalmi út építése.

  • Megújuló városháza és konyha Beledben

    Beled vezetője abban bízik, hogy a nemrég elnyert energetikai célú TOP-os pályázat révén jóval alacsonyabb lesz a városháza és a napközi otthonos konyha villanyszámlája.

  • Rönktolással a barátságért

    Az Óbudai Egyetem székesfehérvári hallgatói idén áprilisban rendezték meg a „Visszatolás 2017" nevű rendezvényt, melynek alkalmából egy faragott obeliszket toltak egészen Sopronig.

  • Magas elismerésben részesült a Hunyadi tanára

    Szilágyiné Polgár Éva a közelmúltban megkapta a Mikola Sándor-díjat. A pedagógusnak az elismerés mellett a legnagyobb örömet a csillogó szemű, lelkesedni tudó tanulók adták az eltelt negyven év alatt.