Csermajorban, ahol a tejipari gépek működésének gyakorlati oktatásával foglalkozott.
1989-ben váltott, mert volt soproni középiskolájában folytatta a tanítást, majd miután jogutód nélkül szűnt meg a munkahelye, még nagyobb változásra szánta el magát: egy időre feladta a pedagógusi pályát. A gyakorlati oktatásvezető 2009 óta a Berg Gusztáv Szakiskolában az alapfelszereltséggel rendelkező tanműhelyeket felügyeli, valamint a géplakatosokat tanítja az elméleti ismeretekre. A fiatalok az alapvégzettség megszerzése után az elhelyezkedési kínálatnak megfelelően szakosodhatnak valamilyen irányba – tudtuk meg a tanártól. Az esztergályosok és a hegesztők keresett szakmának számítanak a munkaerőpiacon, mely a többszörösét is befogadná a mostani diákállománynak. Természetesen a cégek szakmaszerető, jól felkészült dolgozókra számítanak. S hogy tehetnek mindezekre szert a diákok? Az iskola szaktantermében harminc százalék elméleti, és a saját tanüzemben hetven százalék gyakorlati képesítést kapnak a fiatalok. Első év után szerződéssel foglalkoztatják őket a vállalkozók, de a szakmunkás vizsgát természetesen ismét az intézményben teszik le. A környéken működő szakemberek keresik a jó képességű munkaerőt, s nemrég jelezte az Audi, hogy akár az összes végzős tanulót is fel tudnák venni. Kell ennél nagyobb motiváció a leendő szakmunkásoknak?
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.