fórumot szerveztek a csornai Széchenyi iskolában. A Csorna környéki intézmények tanárainak részvételével megtartott előadások célja, hogy a pedagógusok megújítsák szakmai ismereteiket.
Minden elmélet próbája a gyakorlatban dől el. Farkas István örül annak, hogy a nemrég elfogadott alaptantervben a közművelődési tartalmak és a kompetenciák egyensúlyban vannak. A pedagógus közölte: A tanítás-tanulás folyamata összetett, ezért nem lehet csak a kimenetelével, vagyis az elért eredményekkel foglalkozni, hanem menet közben kell beiktatni a méréseket. Az anomáliák kiküszöbölésére ráadásul többszöri teljesítménypróba kell, hogy egyensúly legyen az oktatás folyamatában.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.