Az Európai Unió magyarországi tájékoztató irodái nyáron a strandokon is nyitva állnak az érdeklődők előtt az ország huszonhét helyszínén. Szakítva a merev hivatali szabályokkal, egy-egy vízparti kavicsdarabbal rögzítették az uniós kiadványokat, nehogy

felkapja őket a szél. A katalógusokat és brossúrákat napszemüveges, fürdőruhás lányok, fiúk nézegették. Akiknek az írások egy idő után túl száraznak tűntek, megmártóztak a helyi strand medencéiben. A kapuvári Flóra termálfürdő területére második alkalommal települtek ki a hazai szakértők, hogy közelebb vigyék az emberekhez az általuk kínált szolgáltatásokat. A “Csobbanj Európával”címmel meghirdetett akció során az uniót népszerűsítik, valamint a lezárult magyar elnökség eredményeiről számolnak be a strandolóknak – mondta dr. Lakatosné dr. Novák Éva. Az látogatókat főleg a gyermekeknek szóló kiadványok, valamint a munkavállalással és utazással kapcsolatos információk érdekelték. Amíg a szülők tájékozódtak, az apróságokat ingyenes ugrálóvárral, csocsóval, asztali játékokkal szórakoztatták. A Europe Direct Hálózat győri információs pontjának irodavezetője felhívta a tévénézők figyelmét új kiadványaikra, melyek többek között az unió felépítéséről tudósítanak. A Fedezzük fel Európát elnevezésű segédanyag a gyerekeknek mutatja be a közösség létrejöttének körülményeit, és az azóta elért vívmányokat. A csatlakozott tagországokról szóló információkat képes formában tárja a prospektust lapozgatók elé.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
-
Osztrák diákok Kapuváron
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.