Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Stabil költségvetés Kapuváron

Kapuvár első embere azt ígérte, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően az év során gyakran a testület elé kerül a költségvetés, mert véleménye szerint egy képviselő akkor tud felelősségteljes döntéseket hozni, javaslatokat tenni, ha a büdzsé állását szinte naprakészen ismeri.

– Nagy örömömre szolgált, hogy egyhangú támogatást kapott a város költségvetése – mondta Hámori György, aki szerint a februári ülések egyik legfontosabb napirendi pontja a helyi büdzsé megalkotása és elfogadása, hiszen hosszú folyamat vezet el odáig, hogy egyáltalán a képviselő-testület elé kerüljön.

A város vezetője kimerítően elmagyarázta azokat az irányelveket, amelyek alapján az ülés résztvevői meghozhatták döntésüket. Az első, amelyet a város mindenkor be szeretne tartani, hogy január 1-jétől december 31-ig teljes biztonságban működjön a település, amihez meg kell teremteni a szükséges pénzügyi hátteret – fogalmazott a polgármester. Hozzátette: – Ha csak valami nagy katasztrófa nem történik, nem hiszem, hogy a város egyetlen pillanatra is bajba kerülne ebből a szempontból.

– Most szándékosan nem beszélek a megnyert pályázatokról, hiszen azokhoz jelentős forrásokat is kapunk. Ahogy elmondtam a testületi ülésen, elsőbbséget élvez a Vargyas utca felújításának folytatása, amit már három évvel ezelőtt több szakaszosra terveztünk. Azt gondolom, elég szépen haladunk a felújítási munkálatokkal. Örülünk az Eszterházy Pál sétányon elkészült új épületnek, de emiatt időközben megváltozott a sorrend, vagyis egy kicsit módosítani kellett az eredeti tervünkön, ugyanakkor ez érdemben nem változtatja meg a kitűzött célokat.

Hámori György a költségvetésről általánosságban beszélve megemlítette a TOP-os pályázatok megvalósíthatóságát. A projektekhez szükséges tervek 2015/2016-ban készültek, az akkori díjtételekkel kalkulálva. Azonban tudni kell, hogy az árak tavaly jelentősen elszaladtak; ha csak az építőanyagokat nézzük, 20-25 százalékkal lett drágább, és a bérek emelkedése is jelentősen befolyásolja a kialakítandó új árakat, tehát már látszik, hogy önerővel is ki kell egészíteni ezeket a beruházásokat – hangsúlyozta Hámori György. – Mindettől függetlenül nagyon stabil költségvetést sikerült a képviselő-testület elé tenni. Nagyon köszönöm a hivatal minden munkatársának, aki valamilyen módon ebben közreműködött, irodavezető asszonynak külön azt, hogy megint egy alapos, „szájbarágós” elemzést adott a táblázataikhoz, hiszen nem mindenki gazdasági szakember. A szöveges részben leírt irányelv teljes igazodást nyújtott képviselőtársaimnak.

Kapuvár néhány éve komplett óvodafelújítási programot indított, melyből már csak a házhelyi maradt ki. A városvezetés nem sokáig marad adós ezzel sem, hiszen sikerült pályázati támogatást szerezniük, így a kivitelezés megindulhat. A Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ Zöldfasor utcai telephelye szintén nagyon megérett a felújításra. A házhelyi bentlakásos idősotthon önerős beruházás, melynek szintén nekiállnak. A mintegy 126 millió forintos beruházást idén legalább addig folytatnák, hogy a szerkezet megerősítést követően az épület új tető alá kerüljön.

Az előző ciklusban a pályázatok nyerteseinek komoly összegeket kellett befektetniük, hogy aztán valamikor jobb esetben egy, de leginkább két év múlva hozzájussanak a pénzükhöz. A jelenlegi kormány teljesen új rendszert épített fel az Európai Uniós pályázatok megvalósítása területén. Most a pályázati bírálatok és a támogatási szerződés aláírását követően három napon belül az önkormányzatok számlájára kerül a támogatási összeg. Ez a magyarázata annak, hogy 3,4 milliárd forint lett Kapuvár idei költségvetése, ami jóval magasabb mint a 2017-es.
Hámori György abban bízik, hogy az M85-ös építése már érinteni fogja a város adóbevételeit, de a legnagyobb jelentőségét annak tulajdonítja, hogy végre használhassák a kapuváriak. A régészeti munkák javában folynak. A kormány úgy döntött, hogy három területen kezdi meg egyszerre az útépítést, amelyből az egyik a Csorna–kapuvári szakasz, de munkálatok folynak Nagycenken és Sopron környékén is. – Nagyon jól tudjuk, hogy az M 85-ös egyre jobban beszűkül a nagy forgalom miatt és mindenki érzékelheti, ha Farádnál felmegyünk a gyorsforgalmira, mennyivel könnyel akár Győrig eljutni, mint azt megelőzően – fogalmazott a riportalany.

A kapuvári civil szervezetek támogatási rendje az előző évekkel azonos módon történik. Kérelmeiket a város júniusban bírálja el, és ekkor dönt a testület, hogy milyen mértékben fogja támogatni az egyesületeket. Civil szervezeteink jó célra használják a támogatásokat, és a lokálpatriotizmus nagyon érződik a munkájukban – fűzte hozzá a polgármester.

Kapuvár is csatlakozott a megyei jogú városok felhívásához, amely arra kéri a kormányt, hogy mindent tegyen meg annak érdekében, hogy az országba, azon belül is Kapuvárra ne történjen migránsok betelepítése, illetve ne kapjanak támogatást azon civil szervezetek, amelyek ezeknek az elősegítésével foglalkoznak. – Felelős városvezetőként, felelős képviselő-testületként azt gondolom, ez kötelezettségünk volt, hiszen a város nyugalmának megőrzése érdekében meg kellett tennünk ezeket a lépéseket – fogalmazott Hámori György.

Beküldés dátuma: 2018. 03. 06.

Kapcsolódó hírek

  • Változások a kiskórházak életében

    Teljes ágykihasználás mellett működik a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet rehabilitációs részlege, ami kisebb várólistát eredményezett.

További hírek