A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztályának irányításával szakmai fórumot tartottak a csornai kistérségben tevékenykedő jegyzőknek és az érdeklődő polgármestereknek. Horváth Péter, a csornai hivatal jegyzője csokorba gyűjtötte az ott tárgyalt legfontosabb témákat.
A közigazgatási hivatal eddig csak ellenőrzési feladatokat látott el, de a kormányhivatalokat megbízták a felügyeleti rendszerrel is: figyelemmel kísérik az önkormányzatok jogkövető magatartását. Az előbbiek miatt a polgármesteri hivatalok figyelmét arra hívták fel, hogy minél pontosabban tartsák

be a határidőket.
A nemzeti vagyonról szóló törvénnyel kapcsolatos helyi teendőket is megemlítették. Az állami mellett megjelenik a kiemelt fontosságú, elidegeníthetetlen nemzeti vagyon. A helyhatóságoknak kell meghatározniuk, hogy szerintük mi számít a magyar állam szempontjából is kiemeltnek. Csornán három ilyen tétel került megállapításra: a Pannon-Víz Zrt.-ben fennálló részesedés, a Csornai Hőszolgáltató Kft.-ben lévő száz százalékos tulajdonrész, illetve a “Jószív” Temetkezési Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-ben meglévő üzletrész.
A 2012-es költségvetési rendelet megalkotása mindenhol speciális feladatot jelent, mert külön készül a polgármesteri hivatalnak, és külön az önkormányzatnak. Az ellátandó feladatok különböző besorolást kapnak, ezért – Horváth Péter szerint – jogilag jobban követhetőek. Ez a rendszer egyben előkészíti a 2013-tól életbe lépő új önkormányzati struktúrát, illetve annak pénzügyi hátterét. Konkrét határideje ugyan nincsen, de a jegyzőknek saját érdekük, hogy minél előbb megkezdjék az összes hivatali szabályzat, rendelet és szerződés felülvizsgálatát. Szintén a tavasz folyamán állnak neki a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításának. Ugyancsak változik a szabálysértési, a szociális és a gyermekvédelmi rendeletet. Csornán nem tervezik a bölcsődei térítési díj bevezetését, mert nem akarják újabb kiadásokkal terhelni a családokat, hisz inkább örülni kell annak, ha valaki gyermeket vállal.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
-
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
-
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.