A Magor Magyarjai Hagyományőrző Egyesület és a Népi Játékokért Közhasznú Egyesület közösen hirdette meg azt a “Népi játékok fesztiválja az óvodában” című

pályázatot, melyen sikeresen szerepelt a Kapuvári Óvodáskorú Gyermekekért Alapítvány. Mit kapott a nyertes? Azonkívül, hogy Pest megye déli csücskéből ideszállították az eszközöket, minden résztvevő ingyen használhatta az egyszerűbb és bonyolultabb berendezéseket. Szerintem még a kísérletező kedvű felnőttek is szívesen kipróbálnák azokat a természetes anyagból, főként fából készült ősi népi játékokat, melyek használata türelmet és némi kézügyességet igényel.
Varga Endréné, az alapítvány kuratóriumi titkára elmondta: a fesztivált a kapuvári Király-tó Óvodának és a hozzá társult tagintézményeknek szervezték meg. A nap első felében mintegy 150 kisgyermekre számítottak a térségből, ebéd után pedig ugyanennyi kapuvári óvodást vártak a rendezvényre, zárásul pedig a megzenésített verseket előadó Fabula együttes adott koncertet.
A felnőttek után megszólaltattuk a főszereplőket:
Horváth Esztike az egyensúlyozó játékkal ismerkedett meg. A Babótról érkezett kislány korábban nem találkozott ilyen jellegű szerkezetekkel.
Szalai Benedek az osli margaréta csoportot erősíti. Őt az összerakós, a célzós és az állatos feladatok érdekelték elsősorban. A kapuvári katolikus óvodába járó
Németh Áron valóságos hős lett a fesztiválon, hiszen még a sárkányt is legyőzte. A fiú elmondta, ha később lesz alkalma, szívesen kézbe veszi az ilyen jellegű játékokat.
Takács Anna szintén a katolikus óvodából jött ki a rendezvényre. A többfejű mesebeli élőlénnyel ő is megküzdött, utána pedig lovacskázott.
Beküldés dátuma: 2011. 09. 21.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.