Rendhagyó irodalomóra a szavak mágikus erejéről

Kiss Kálmán nyugdíjas pedagógus  Nagy László sorai közt is felfedezte az áldozatos tetteket bemutató metaforikus képeket. Az előadó az 1925-ben született Kossuth-díjas magyar költő, műfordító sűrített gondolatait elemezte, benne a csapongó, tüzes ódákat, az eszmények magasába repítő és szenvedélyt sugárzó szerelmes verseket, a hitet és reményt adó, az akkori idők erkölcsi bomlására problémamegoldást kereső ember sorsát beszélte el, aki elkülönült a társadalomtól, s mintegy verseiben bujdokolva fordult el az őt meg nem értő és méltányoló kortársaktól.
Kiss Kálmán teljes mértékig azonosul Nagy László eszméjével, mely szerint a költészet lényege az erkölcsi tartás, viszont a posztmodern alkotásokat kevésbé értékeli. Úgy véli, ezekből hiányzik a mondanivaló, s a fiatal poéták a nyelvvel csak játszadoznak, vagy inkább roncsolják, tépdesik, más műveit saját nevük alatt futtatják. Parti Nagy Lajos megemlegetése után Varró Dani “fura képződményei” következtek. A csornai Hunyadiban rendhagyó irodalomórát tartó volt pedagógus a nyelvvel való “szórakozást”ma menő foglalatosságnak tartja, s cinikusnak tűnő hangon odaszúrta: ráadásul Dani el is tartja magát belőle. Akár súlyos kritikának is felfogható, ahogy a felszólaló Varró Dániel munkásságát illette, mert róla úgy tartja, hogy nem tesz mást, mint a régi költők ruháit ölti magára, majd  abban illeg-billeg közönsége előtt. Diák legyen a talpán, aki Kiss Kálmán élces, bíráló hangvétele után el tudta dönteni, vajon dicséretnek szánta-e a következőket (talán annak is, meg nem is): az 1977-ben született Szépírók Társaságának tagja, az ifjú Varró titán, minden versformát ismer, s minden stílust kitűnően alkalmaz. - No hát kérem, ilyen vicces, vidám lett mára a magyar költészet - hangzott a némileg finomított, de az előbbiekhez illeszkedő kétértelmű zárógondolat.
Kiss Kálmán amolyan költőfélének mutatta be magát, akinek hobbija és szenvedélye a lírai sorok népszerűsítése. A teret és az időt tekintve nem kényes, mert a legkülönbözőbb helyeken - kocsmákban, klubokban, könyvtárakban, rock-koncerteken - felbukkan, hogy elhitesse az emberekkel a költészet szépségét, erejét és ma is létező hatalmát. A beszélgetőpartner hiányolja a Nagy Lászlóhoz hasonló nagyságokat a kortárs irodalomban. Úgy gondolja, a mai kor társadalma nyersebb ingerekre vágyik, krimire, horrorra és akcióra, és a költészet ilyen közegben elrejtezve létezik. - A modern vers kétes messzeségekbe tévedt, ott rébuszos alakot öltött, s valamikor le is alacsonyodott, de én hiszem, hogy mint a bibliai tékozló fiú a szülői házhoz,  eredeti alakjában visszatér hozzánk - öntött formát gondolatainak a nyilatkozó. A nyugdíjas irodalomtanár megfogalmazta, hogy mi a költészet feladata. Nagy Lászlót segítségül híva: az emberi fenség képviselete az egyre alantasabb világban.