fejezte be. Először a beledi KTSZ-ben helyezkedett el, majd a rábakecöli téeszben folytatta a munkát, s több mint húsz évig építőipari vállalkozóként dolgozott szakmájában. Időközben kőműves mesteri oklevelet szerzett, s hosszabb ideig tagja volt a vizsgabizottság győri csoportjának is. A vállalkozását azóta megszüntető rábakecöli lakos szívesen segíti a községet, hisz megszokta a fizikai munkát, és örül, ha hasznára lehet falujának. Vass István – aki feleségére mindig számíthatott – a biztos családi háttér nélkül nem ért volna el ennyi mindent. Fia statikus építészmérnöknek tanult, lánya pedig az egyik nagyáruház pénztárosaként dolgozik. Az önkormányzattal jó kapcsolatot ápoló kőműves mester megígérte a település vezetőjének, hogy minden esztendőben részt vesz a falu szépítésében, és felajánlja társadalmi munkáját.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.