Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Pörögnek az események Kapuváron

Hámori György nyári eleji interjújában nemcsak a legutóbb rendezett városi programoktól beszélt, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen önerős beruházások várhatóak még a közeljövőben.

Kapuváron a 2019-es esztendő teljes programsorozata a várossá nyilvánítás 50. évfordulója jegyében kerül megrendezésre. Pörögnek az események, hisz minden hónapra jut valamilyen rendezvény a településen. A város vezetése úgy gondolta, hogy nem egy kiemelt programmal ünnepelnék meg a kerek jubileumot, hanem több olyan programot szerveznek az év során, melyen kicsik és nagyok egyaránt jól érzik magukat.
– Megrendezésre került az első Jam Sör- és Csülökfesztivál, ami tulajdonképpen a valamikori sörfesztivál felelevenítése – mondta Hámori György, hozzátéve: Ma már mindegy, hogy milyen okok miatt maradt abba a sörfesztivál annak idején, levonták a tanulságokat, de az biztos, hogy van igény az ilyen fajta szórakozásra, ami a látogatók növekvő számával egyértelműen mérhető.
Sok pozitív visszajelzés érkezett a Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ által szervezett gyermeknapról is, melyen az ünnepeltek ingyen vehették igénybe az összes szórakozási lehetőséget.
A Pátzay iskola energetikai felújítása már korábban befejeződött, de az intézmény fennállásának 135. évfordulója alkalmából adták át ünnepélyesen magát a korszerűsített épületet is a használóknak. – Önkormányzatunk TOP-os pályázati forrást nyert – utalt arra Hámori György, hogy a tanév elején milyen komoly munkálatok kezdődtek az iskolában. Persze megint akadtak olyanok, akik csak a rosszat látták meg a lehetőségben, és azt nehezményezték, hogy miért ebben az időpontban indították a projektet. A polgármester szerint aki még sosem vett részt egy ilyen horderejű beruházásban, annak fogalma sincs arról, hogy mennyi előkészítéssel jár, és milyen sok tényező befolyásolhatja a határidők pontos betartását. Az önkormányzat 38 millió forinttal egészítette ki a pályázati pénzt, a Soproni Tankerületi Központ pedig 6 millió forinttal támogatta a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését, így ma már szépen megújult, patinás épület áll a diákok és a pedagógusok rendelkezésére. A városvezető külön köszönetet mondott Gyopáros Alpár országgyűlési képviselőnek, valamint Németh Zoltánnak, a megyei önkormányzat elnökének, mert a segítségük nélkül nem valósult volna meg a projekt.

A Vargyas utcában kissé igénybe vette a téli időjárás az úttestet borító felső kopóréteget, ezért nemrég felújították. A munkálatok a Soproni utca egy részét is érintették, de az anyagi lehetőségek függvényében folytatják majd a beruházást.
Az önkormányzat hiába próbálkozott többször az Öntésmajor felé vezető kerékpárút rendbehozatalával, mert egy idő után töredezetté vált, ezért nemrég kb. 300 méter hosszan próbajavítást végeztek rajta. A vizsgálat során kiderült, hogy az alapréteggel nincs semmi gond, ugyanakkor egyértelműen látszik, hogy az út két széle indokolatlanul nagy terhelésnek volt, vagy jelenleg is van kitéve. Sajnos az is felmerült, hogy a kerékpáron kívül más közlekedési eszközzel is végighajtanak rajta. Egyelőre megfigyelik, hogy miként változik a felújított útszakasz minősége, és az eredmények függvényében döntenek a további munkálatokról.
A legnagyobb önerős beruházás a közeljövőben a Gárdonyi utca felújítása lesz, ami a csapadékvíz-elvezető rendszer Wesselényi utca felőli szakaszának építésével kezdődik. A kivitelező kiválasztása után megkezdődhetnek a munkálatok. A korszerűsítésekből nem maradtak ki a város külterületi részei sem, ezenkívül még a nyáron szeretnék rendbe hozni a belvárosban a Fő téri üzletek előtti járdát egészen a Lumniczer Sándor utcai gyalogátkelőhelyig.

Nagy az érdeklődés a volt húsgyár területén kialakítandó 28 telek után, melyek a sorházas jellegük miatt ötven százalékig beépíthetőek. A képviselő-testület négyzetméterenként 5.000 Ft + áfa árban állapodott meg, ami 2-2,5 millió forint körüli telekárat jelent. Rövid időn belül megkezdődik a közművek kiépítése, a várva várt liciteljárást pedig a július vége körüli időszakra tervezik – tájékoztatott a város polgármestere.

Beküldés dátuma: 2019. 06. 18.

Kapcsolódó hírek

  • Ha nyár, akkor irány a kapuvári tábor

    Az idei szezonban a kapuvári diákok huszonnégy nyári tábor közül választhatnak, melyek nagy része a Rábaközi Művelődési Központ szervezésében valósul meg, néhány esetben pedig különböző szervezeteknek nyújtanak segítséget a zökkenőmentes lebonyolításhoz.

További hírek