Tavasszal az árvácskák színpompájában gyönyörködhetnek a kapuváriak, s nyár elején újabb virágágyak váltják fel a kétnyári növényeket, de hogy pontosan milyenek, egyelőre még titok. A Kapukom Kft. igazgatója szerint ezeket is legalább annyira fogják kedvelni a szép iránt fogékony emberek.
A 64 hektárnyi terület gondozását ellátó Kapukom Kft. a „fagyosszentek” utáni időszakra időzítette a parkok virágosítását, ezért május végén kezdődtek a munkálatok.
– Idén annyival könnyebb volt a helyzetünk, hogy már a tél előtt előkészítettük az árvácska ágyásokat, amelyek ma beragyogják a város főterét – mondta a Kapukom Kft. ügyvezetője. Németh D. László megerősítette: Pünkösd után a kevésbé melegtűrő növényeket lecserélik strapabíróbb fajtákra.
A legtöbb virágos park a város központjában található, de nem feledkeznek meg Kapuvár két kiemelt alközpontjáról sem: a házhelyi és a gartai zöld területekről, játszóterekről.
Általában tízezer virág kerül kihelyezésre a kapuvári közterekre, de két-három ezerre tehető a pótlások száma. Így összesen Mosonmagyaróvár és Pápa méreteinek megfelelő mennyiségű virágot rendel a város évente. A végső számot befolyásolja, hogy milyen az ajánlott ültetés sűrűsége növényfajtánként.
A Kapukom Kft. munkatársai több hete azon dolgoznak, hogy piknikezésre alkalmas parkot „varázsoljanak” a Hany Istók Kerékpáros Centrum füves területéből. A fák metszése után lehengerezték a gyepet, s a jó időnek köszönhetően már a fűnyíráson is túl vannak. A padok környékén tűzrakó helyeket alakítanak ki azzal a céllal, hogy élhető környezetet hozzanak létre a kapuváriaknak. Hosszabb távon nyilván az idegenforgalommal is számolnak, hiszen ennek egyik alapfeltétele a szépen gondozott park és zöldövezet. Jó egy hónapja beindult a turistaszezon, ami észrevehető a termálfürdőben, a kempingben és a kerékpáros centrumban is. A látogatók Kapuvárt üde, zöld kisvárosnak tartják, ahova mindig érdemes visszatérni.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 04. 26.Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.