Piroska kaláccsal teli mózeskosara, a törpék bányászlámpája, a gonosz mostoha mérgezett almája, Hamupipőke lencsével töltött tálkája és szépséges topánkája, a kiskakas gyémánt félkrajcárja, és az ezekhez hasonló érdekes tárgyak találtak gazdára a csornai Széchenyi iskola által szervezett „Ovisok az iskolapadban” elnevezésű programon.
Televíziónk jelen volt a csornai Széchenyi iskola „Iskolába hívogató” programsorozatának legfőbb állomásain. Legutóbb a nagycsoportosok látogatását követtük nyomon a leendő első osztályokban. Kiss Gáborné, az iskolaotthonos osztály egyik tanítónője azzal a hírrel lepte meg a kicsiket, hogy nemrég meseszereplők járták körbe az iskolát, akik még az emeletre is felmentek. A látogatók annyira elbámészkodtak a sok látnivalótól, hogy nem figyeltek a zsebükben, táskájukban, kezük ügyében lévő dolgokra, így azok sorra elmaradoztak. A „talált tárgyak osztályába” csöppentek leendő elsősöknek az volt a dolga, hogy nevezzék meg az elvesztett tárgyak gazdáit.
Holper Péterné a szomszéd teremben várta a gyerekeket, ahol egy hasznos és kedves élő-lénnyel ismerkedtek meg a leendő elsősök. A katicabogarat ábrázoló puzzle-t a kis csapat hamar kirakta, így fény derült a titokzatos állatkára. Turiné Abonyi Gabriella a mesék birodalmába kalandozott az óvodásokkal, akik frappáns válaszokat adtak a célirányos kérdésekre, s megnevezték a meseszereplőket.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 03. 25.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.