Hét település képviseltette magát az ovisoknak szervezett rangadón a “Rábcatorok” Kulturális és Sportközpontban. Az évek óta visszatérő programon valódi versenydrukk alakul ki a résztvevők, valamint az őket kísérő szülők között - mondta az ikrényi polgármester, aki úgy tapasztalta, hogy a pici gyermekek a felnőttekhez hasonló elszántsággal küzdenek a helyezésekért és a pontszámokért. Ikrény a mozgás különböző válfajainak ad otthont a minden igényt kielégítő sportcsarnokában: magyar-szlovák futsalválogatott mérkőzés, nemzetközi kézilabdatornája, öt kontinens részvételével megrendezett légfegyveres torna, modern tánc országos elődöntője, keleti harcművészetek bemutatója, futball stb. Pályázati pénzből kétrészes szabadtéri röplabdapályáját építettek, melyen akár megyei mérkőzéseket is tarthatnak. Gergó András úgy tapasztalta, hogy egyre többen kocognak kedvtelésből a sportpályán és környékén, de gondoltak a gördeszkásokra is, mert az önkormányzat útjainak rendbehozatalával az ő mozgásukat is segítenék. - Ennél szerintem jobb nincsen, mert valamennyi csapattag azért jön Ikrénybe, hogy versenyezzen, és nemcsak vendégként érkezik, hanem jól érzi magát a csarnokban - fogalmazott a település vezetője.
Kara Ákos, a közgyűlés alelnöke hangsúlyozta, hogy a megye szűkös anyagi helyzete ellenére is képes támogatást nyújtani az ehhez hasonló összejövetelekhez. A találkozó jó alkalom arra, hogy a különböző települések óvodái kölcsönösen ismerjék egymás tevékenységét, és a gyerekek megmutathassák képességeiket. Az alelnök a megyei önkormányzat tagjaként azt tűzte ki célul, hogy támogatja az oktató-nevelő intézmények értékteremtő munkáját. - Egészségesek, jókedvűek lesznek a gyerekek, megtanulják a sikert, esetleg a kicsi kudarcot is elviselni - fogalmazott Kara Ákos.
Antolovics Adél volt profi kosárlabdázó az ikrényi sportcsarnok működtetésének új koncepcióját ismertette kollégánkkal. Elsődleges céljuk, hogy minél több sportrendezvényt szervezzenek a létesítményben, s ne csak a helyiek, de a tágabb kistérségből is érkezzenek ide csoportok. Élettel töltenék meg a szabvány kézilabda-pályánál is nagyobb méretű, nemzetközi rendezvények lebonyolítására alkalmas, kb. 1500 férőhelyes sportcsarnokot, s mivel közel van a megyeszékhely, várják a győrieket is. Szívesen adnak helyet a kézilabda- vagy kosármérkőzéseknek, illetve teremben játszott nagypályás labdarúgásnak. Az ügyvezető mindamellett, hogy szeretné növelni a létesítmény kihasználtságát, az egészséges életmód felé terelné a fiatalságot. A mostani kistérségi oviolimpia után hasonló nagyságrendű versenyt terveznek az iskolásoknak, májusban pedig kétnapos röplabdatornát bonyolítanak le az intézmény falai között.
Farkasné Kovács Andrea, a Napsugár Napköziotthonos Tagóvoda vezetője arról beszélt, hogy közel száz gyermek küzdött egymással az oviolimpián. A sportágak között szerepelt egyéni és sorverseny: maratoni- és gyorsfutás, kislabdahajítás, kosárlabdadobás, valamint előre tervezett csapatfeladatok. A negyedik alkalommal megrendezett oviolimpián ügyességi és váltóversenyeken bizonyították gyorsaságukat az abdai, a börcsi, a bezi, a fehértói, a győrsövényházi, a kónyi és az ikrényi csapatok.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.