A csornai Farkasné Tompos Anita férje révén került 2001-ben Tétre, az óvoda szülői munkaközösségének pedig idestova három éve a tagja. A kétgyermekes anyuka kislánya óvodáskorú, de korábban fia is a téti intézményben nevelkedett. Az óvónőkkel jó kapcsolatot ápoló Anita szerint a szülői munkaközösség betölti szerepét, s szívesen csatlakoztak a Szülők a játszótérért elnevezésű közösséghez, mely régebb óta jótékonykodik. Első rendezvényüket is velük együtt szervezték, és leszűrve a bábszínházi tapasztalatokat, úgy döntöttek, hogy folytatják a kezdeményezést. A március végi süteményvásárral egybekötött színházi előadás után közepes érdeklődés mutatkozott Téten. Farkasné Tompos Anita szerint az emberek nehezen mozdulnak ki otthonról, amiért részben az időjárás is felelős. A program mérlege mindent egybevetve pozitív, és ami a legfontosabb, hogy a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Mivel Anita kislánya hamarosan elsőbe megy, ezért reméli, hogy önként vállalt tisztsége az óvodás gyermekek szülei körében felmenőágon öröklődik. Az anyukát az iskolában is „meg fogja találni” a közösségi munka, hiszen abszolút nyitott az ilyen jellegű dolgokra.
Az erdélyi származású Gyulai Gabriella párjával levelezés útján ismerkedett meg, s közel tíz éve élnek Téten. A külföldi munkavállalóként egy ideig Izraelben dolgozó fiatalok a közel-keleti országban is a család és az összetartás erejét figyelték meg. A kiscsoportos óvodás édesanyja szintén tagja a téti szülői munkaközösségnek, hisz Szatmárnémetiben is a segítségnyújtást tapasztalta. A könyvelői szakképesítéssel rendelkező hölgy elmondta, hogy lassan a 400 ezer forintot is meghaladja a gyűjtés, mely a szülők adományaiból jött össze, a polgármesteri hivataltól pedig szóbeli ígérettel rendelkeznek az összeg pótlására. Három óvodai játékot már meg is rendeltek, s ezeket a tavasz során fogják átadni a gyerekeknek. – Most hívom fel a kedves szülők figyelmét, hogy tereprendezést lesz az óvoda udvarán, és oda is mindenkit szeretettel várunk – mondta az anyuka
Beküldés dátuma: 2013. 04. 10.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.