Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Országhatáron túl is felfigyeltek az ÍzvadÁszok munkájára

Az ízek mestereit semmi nem állíthatja meg, akik még a koronavírus-járvány idején is főztek. Magyar László szerint felemelő érzés, amikor a rászorulók elfogyasztják az ingyen ételt, melybe nemcsak az alapanyagokat, hanem minden szeretetüket beleadták.

Rengeteg eseményt tartogatott 2022 első féléve az ÍzvadÁszok Kapuvár Gasztronómiai Egyesület számára, s már januárban izgalmas feladattal találták szembe magukat. A Szabadtűzi Lovagrend Télikert címen hirdetett versenyt, mely 2021 decemberétől 2022 márciusáig tartott. Első körben csak az összetevőket közölték a résztvevőkkel, ami alapján rá kellett jönniük, hogy milyen ételről van szó. Ezt követően két hét állt a rendelkezésükre, ami alatt teljesen más ételt kellett elkészíteniük úgy, hogy hozzá adhattak, de el nem vehettek az nyersanyagokból. Az ÍzvadÁszok az előírások szerint pontos receptleírást adott és az ételkészítést lépésről lépésre fotókkal dokumentálták. Az eredmény nem maradt el: A kapuvári csapat arany minősítést ért el.
Az olaszok szigorúbb járványügyi korlátozásai miatt idén vízkeresztkor elmaradt a szokásos római „szeretetfőzés”, ezért az itthoni rászorulóknak főztek friss ételeket, amelyeket házhoz is szállítottak. A támogatóknak köszönhetően tartós élelmiszer is jutott a hátrányos helyzetű családoknak.
Magyar László feleségével, Magyarné Pócza Katalinnal valósította meg a „Szeretet szigete” elnevezésű, egész éven át tartó jótékonysági akciót, melynek szintén vannak külsős segítői.
A Szent Egyed Közösség meghívására januárban ellátogattak a Szent József-templomba, ahol több száz adat ételt főztek a szegényeknek.
– Február 15-én nagyon nagy elismerés és öröm ért minket, amikor megkaptuk a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Regionális Központja „Év önkéntese”, két nap múlva pedig átvehettük a Kisalföld „Év embere 2022" díjat is – mondta Magyar László, aki szerint nemcsak számukra megtiszteltetés a sok elismerés, hanem kampányaik valamennyi közreműködőjének és támogatójának. Évek óta mellettük áll Hámori György, kapuvár polgármestere, valamint Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő.

Az ÍzvadÁszok főszervezőként vett részt az idei kétnapos Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztiválon. A szakmai programok keretében emléktáblát avattak az egykori Gulyás csárda helyén lévő épületnél, majd múltidéző beszélgetésre és vacsorára invitálták az egykori dolgozókat a Hany Istók Kerékpáros Centrumba. Óriási elismerés, hogy a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség támogatásra érdemes fesztiválok sorába emelte a kapuvári rendezvényt, mely egyik gasztronómiai, turisztikai védjegye lett hazánknak.
Hova vezet a Magyar László és csapata által megkezdett út? – A lécet a többiekkel együtt mindig magasabbra tesszük – fogalmazott az ÍzvadÁszok vezetője. Szerinte a fejlődés egyik kulcsa, hogy meghallgatják a szakemberek és jóakarók előrevivő tanácsait, ezért mindig van hova fejlődni. Évről évre egyre több külföldi csapat vesz részt a kapuvári rendezvényen. Magyar László valamilyen gasztronómiával kapcsolatos helyi, illetve országos szintű rekordot sem tart kizártnak a közeljövőben.

Szintén a tavalyi évben indították el az ún. villám kitelepüléseiket, melynek során azokat a városrészeket látogatják meg, ahol több elesett emberről van tudomásuk. Gyerekeknek, felnőtteknek lángost és palacsintát sütöttek. A hagyományt folytatva 2022-ben az Ady utcaiakat lepték meg ételeikkel. Kivételek persze mindig vannak, de a többség nagyra értékeli jótékony kezdeményezéseiket. Nem mindig jár érte köszönet? Magyar László a Bibliából idézett: Jézusnak a tíz bélpoklosból csak egy köszönte meg, hogy meggyógyította. – Magunknak csinálom, mert ezzel is több vagyok és tudom, hogy jó dolog. Bízom benne, hogy majd valahol beszámítják nekünk is – hangsúlyozta.
Megtiszteltetésnek tekintik, hogy az áprilisban megrendezésre kerülő Berg Chef Kupa zsűri tagjai lehetnek.
Ezután részt vettek az ecseri Wienerberger-emlékkupán. A verseny különlegessége, hogy egyetlen fedővel ellátott két literes lábas, kemping gázrezsó és az előre összekészített nyersanyagok felhasználásával kellett háromfogásos ebédet készíteni. Az ÍzvadÁszok itt is jól szerepeltek és arany minősítést szereztek, ráadásul a legjobban fűszerezett étel díját is elnyerték.

Beküldés dátuma: 2022. 08. 02.

Kapcsolódó hírek

További hírek