Általában nagyobb figyelemre számíthatnak a lakosság közérzetét pozitívan befolyásoló önkormányzati intézkedések, mint például a közterületek rendben tartása vagy a távhőszolgáltatás – derült ki Hámori György beszámolójából.
Hámori György úgy vélte, hogy viszonylag könnyű helyzetben van, ha a sajtó a legutóbbi képviselő-testületi ülésről szóló beszámolót várja tőle, hisz a tanácskozás legnagyobb részében az önkormányzat érdekeltségeiben lévő gazdasági társaságok és alapítványok beszámolóit hallgatták meg.
Szép fejlődésen ment át a közel hatvan megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztató Kéz-Mű Nonprofit Közhasznú Kft. A mostani képviselő-testülettel egyidős, és az elején hétmillió forintos árbevételt produkáló Kapukom Kft. mára több mint 200 millió forintnyi forgalmat bonyolító céggé nőtte ki magát úgy, hogy feladatköre azóta meghétszereződött. A távhőszolgáltatás szintén sok embert érint a városban, ezért kiemelt figyelem övezte a fix árakkal dolgozó, ezért tényleges gazdálkodást nem folytató kft. beszámolóját. A polgármester elégedett a korábban negyven-ötven százalékos veszteséget hozó, ugyanakkor a tavalyi esztendőben korszerűsített távhővezeték-rendszer működésével.
Az önkormányzat a cégek után áttért az alapítványok jelentéseinek tárgyalására. A továbbiakban nem közalapítványként fog működni a Közbiztonságunkért Közrend, Közbiztonság és Bűnmegelőzési, valamint a Kapuvár Lakosainak Egészségéért Közalapítvány.
Hámori György a média által szinte folyamatosan napirenden tartott húsgyár kérdésével kapcsolatban megjegyezte: Először tojjuk meg a tojást, és utána kotkodáljunk, vagyis óvatosan kell bánni az arab befektetői körről elterjedt hírekkel. A település vezetője teljesen nyugodt csak akkor lesz, ha az első műszak felvette a munkát, mert hosszú folyamat előzi meg a gyár esetleges újraindítását. A befektetők szerint is optimális esetben legalább fél év – hangzott a nyilatkozatban.
– Reméljük, valóban elindulhat a gyár. Nagyon kívánom a kapuváriaknak, hogy ezt együtt éljük át, és akkor lesz okunk az ünneplésre – mondta a polgármester.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.