Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Ön hallott az "Alaptörvény asztaláról?"

A polgármesteri hivatalokban és a körjegyzőségeken helyezték el az ún.Alaptörvény asztalát, ahol díjmentesen lehet igényelni a jövő januártól hatályos, a Magyar Közlöny különkiadásaként megjelentetett jogszabálygyűjteményt. Régi adósságát törleszti Magyarország azzal, hogy lecseréli az 1949 óta érvényben lévő, szovjet mintára kreált “kommunista alkotmányt”, amelyet a rendszerváltáskor felálló Országgyűlés a módosításokkal, már a neve alapján is ideiglenes alkotmányként fogadott el. Gyopáros Alpár szerint a 2011. április 18-án elfogadott és 25-én kihirdetett új Alaptörvényt számos konzultáció előzte meg, és a megszólaló szerint a társadalom széles körű felhatalmazásával készült el. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium arra kérte a hazai önkormányzatokat, hogy állítsák fel a hivatalokban az ún.Alaptörvény asztalát, ahol a választópolgárok egy igénylőlap kitöltésével névre szóló, az Országgyűlés elnökének kézjegyével ellátott, személyes példányt rendelhetnek a dokumentumból.
Horváth László, Csorna sokak által ismert festőmestere első kézből szeretné megismerni jogait és kötelességeit, ezért úgy döntött, hogy kérelmezi a dedikált kiadványt, és az abban foglaltakról a fiatalokat is tájékoztatni fogja. Lechner Aranka intézményvezető, mint egy korábbi politikai-szocializációs kutatás résztvevője közvetlenül is tapasztalta, hogy a fiatalabb nemzedék tájékozatlan a közéleti kérdésekben. Az ismeretek hiánya az Alkotmányra is értendő. Az utóbbi öt évben számtalan szakirodalom foglalkozott azzal, hogy  előtérbe kellene helyezni az  állampolgári nevelést az iskolákban. – Nagyon boldog vagyok, hogy kapunk egy olyan Alaptörvényt, amely a legmagasabb rendű jogokkal foglalkozik. – Örülök a dolognak, és igényelni fogjuk, mert kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen eredményt fog hozni – fogalmazott Takács Balázs, aki főleg azt üdvözli, hogy megkérdezik az állampolgárok véleményét. Stejlinger Katinkát sem érte váratlanul érdeklődésünk, mert olvasott a Kormányasztalról. Jó ötletnek tartja a kihelyezett Alaptörvényt, mert legalább tájékoztatják róla az embereket. Kovács Tiborné megkeresésünk napján hallott először a 2012.januárjában hatályba lépő alkotmány hivatalokban való elhelyezéséről. Rögtön megjegyezte: élni fog a lehetőséggel, és igényel a személyre szóló példányból. Továbbá reméli, hogy mindenki számára érthető nyelvezeten írták a paragrafusokat.

Beküldés dátuma: 2011. 09. 28.

Kapcsolódó hírek

  • Tárgyi emlékek, festmények a Beledi Pünkösdi Fesztivál idején

    Eleink tisztelték a természetet, ismerték annak rendjét, megfigyeléseikkel megjósolták a várható időt, vagy milyen lesz az adott év termése – ezekkel a szavakkal ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Árvai Eszter a pünkösdi fesztivál alkalmából összeállított helytörténeti kiállítást.

További hírek

  • Tárgyi emlékek, festmények a Beledi Pünkösdi Fesztivál idején

    Eleink tisztelték a természetet, ismerték annak rendjét, megfigyeléseikkel megjósolták a várható időt, vagy milyen lesz az adott év termése – ezekkel a szavakkal ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Árvai Eszter a pünkösdi fesztivál alkalmából összeállított helytörténeti kiállítást.

  • Megyei Széchenyi iskolák találkozója Csornán

    1995-ben Kajos László egykori iskolaigazgató, valamint Gecsei Edit nyugalmazott magyartanár kezdeményezésére tartották meg először a Széchenyi nevét felvett intézmények megyei találkozóját, melyet a közösségteremtés, a hagyományápolás, és a kulturális programok megrendezése céljából hozták létre.

  • Széchenyi iskolák évről évre visszatérő rendezvénye

    A Kapuvár Térségi Általános Iskola diákjai és pedagógusai is részt vettek a nagy múltra visszatekintő megyei Széchenyi iskolák találkozóján, melyre 2022-ben Csornán került sor.

  • Több év kihagyás után ismét megrendezték a Beledi Pünkösdi Fesztivált

    A beledi pünkösdi fesztivál intézménnyé nőtte ki magát, ezért az önkormányzatnak nemcsak feladata, hanem kötelezettsége is vigyázni rá, ezért a jövőben is meg fogják rendezni – fogalmazott Major Jenő.

  • Emlékezetes, élményekkel teli gyermeknap Kapuváron

    Színvonalas, látványos, sokféle játékelemet felvonultató gyermeknapot tartottak Kapuváron. A megszokott, közkedvelt programok mellett a szervezők minden évben szolgálnak valami újdonsággal a kicsiknek és a nagyoknak.