gépészképzőben vontatókezelő tanfolyamot végzett. Ahogy akkor mondták, az igazi hofferes korszakban a helyi szövetkezet traktoraival művelte a földet. - Kötődtem a mezőgazdasághoz, mert mindig szerettem a szabadságot, szerettem a földet, állat nélkül nem is tudnék meglenni - mesélte az interjúalany, akinek másik nagy hobbija a vadászat volt huszonöt éven át. A kötelező gyakorlati évek megszerzése után több mint ezer társával a mezőgazdasági gépészképzőben folytathatta tanulmányait. Színötös szakmunkásbizonyítványával soron kívül felvették a csornai technikumba, ahol 1971-ben leérettségizett. Rövid államigazgatási kitérő után a fiatal újból a mezőgazdaságban kamatoztatta ismereteit. Kertészeti tudása sem veszett kárba, mert 1996-os nyugdíjba vonulását követően - két kőműves öccse segítségével - hajtatóházat építettek, ahol először magról vetve, később pedig palántáról nevelt több mint ezer paprikát és paradicsomot. Mikor egyik alkalommal, ráérős idejében ténfergett a határban, összetalálkozott a szövetkezet akkori elnökasszonyával, aki részmunkaidős állást ajánlott neki. Munkatársaival virágzó pulykaneveldévé alakították át az elhagyatott sertéstelepet, ahonnét három év után távozott. Lelépését a következővel indokolta: konzervatív ember lévén nem tudta elfogadni a hiányos, számára nem megfelelő feltételeket.
Tőle is kapott információt, és lerajzolta az égen-földön beszerezhetetlen szalukapát, mígnem Purgai Sándor csornai kovácsmester rábólintott: elkészíti a rég óhajtott szerszámot. Kiss Károly, kapuvári ismerőse, szakmai tanácsaival segítette az indulásban, de lényegében egyedül kellett megbirkóznia a feladattal. Mikor már elfogadható edényeket és ládákat készített, fordult meg a fejében: mi lenne, ha emberi alakot is megformázna. Az első kőrisfát fél éven át faragta, s ebből született a már említett gyermek a tehénnel, ami ugyan nem tökéletes, de Németh Henriknek mégis az egyik legkedvesebb darabja. A kínálótálak készítése újabb fejtörést okozott, mert az előbbiekkel ellentétben ezt nem nyers, hanem száraz fából ildomos kifaragni, a szikkadás folyamata viszont több évet is igénybe vehet. A pásztori fafaragó szerint nem mindegyik fa engedi egyformán a megmunkálást, a legideálisabb talán a tömör, valamint a szálka- és rostmentes anyag. A portréfaragás az egyik legnehezebb feladat az amatőr alkotó számára, amivel eleddig nem sikerült megbirkóznia, de Németh Henrik rendkívül kitartó, melyről az őt körülvevő szép tárgyak is tanúskodnak.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.