Nem kell görcsben állni, hogy mekkora a feladat!

Moldova György szívműtétje óta kicsit megfontoltabb, ezért egyelőre latolgatja, hogy nekikezdjen-e újabb riportsorozatnak. Mint mondta,kedve ugyan volna, csak az erejében nem bízik száz százalékosan.

Az író sokszor hetekig, sőt hónapokig készül könyvének összeállítására. Moldova György sem véletlenül foglalkozik egy-egy témával, de gyakran meghívják az inspiráló helyszínekre, vagy maga a jelenség kelti fel a figyelmét.
A szerzőt néhány éve Káli Sándor polgármester Miskolcra csábította, hogy írjon riportkönyvet a városról. Így született meg az Érik a vihar című alkotás, melynek előzménye, hogy Moldova György több mint egy évig élvezte a helyiek vendégszeretetét a számára biztosított egyszobás lakásban. Az író legeredetibb hangulatú magyar vidéknek tartja az Őrséget, ezért negyven esztendeje nagyrákosi házában tölti idejének egy részét. Sellyén nyolc-tíz hónapot töltött. A Dráva körkényén korábban már megfordult, de az Ormánságot kevésbé ismerte; oda a téma vonzotta. Tapasztalatait a kétkötetes „Ha az Isten hátranézne” című dokumentumszerű írásában dolgozta fel. „Harcolj vagy menekülj” riportkönyvében a lánglovagok izgalmas életével foglalkozik. Szerinte alig akad olyan gyerek, akinek ne fordult volna meg a fejében, – még ha csak rövid időre is – hogy tűzoltó szeretne lenni. 1992 vége fele kezdte el a munkanélküliekről és otthontalanokról szóló művét, de 1993 januárjában szívműtéten esett át.

– A tízezer kilométeres út is az első lépéssel kezdődik – utalt a több hónapig tartó anyaggyűjtésre az író, aki úgy tartja, hogy a feladat nagyságától és az időigényes munkától nem kell kétségbeesni. A hosszabb, fajsúlyosabb témákat sosem érezte terhesnek, mert közben vidám, derűs perceket szerzett magának.
Nemrég látott napvilágot Moldova György „A nagy októberi összefogás” című, szatirikus hangvételű könyve, s az abban foglaltakat keserű szemrehányásnak szánta «a három tenornak». A szerző elárulta: sok ideje nem volt rá, hisz április előtt mindenképpen meg szerette volna jelentetni, ezért fikciószerűen foglalkozik a közelgő országgyűlési választássokkal.

A „Kádár János” című kiadvány annak idején 180 ezer példányban kelt el. Moldova György elöljáróban leszögezte: egyetlen politikai csoportosulásnak sem volt a tagja, de a Kádár János Baráti Kör felkérte, hogy a politikus születésének századik évfordulóján tartson beszédet a Kerepesi temetőben. Az író a belé vetett bizalmat nagy megtiszteltetésnek vette, s utólag is igyekszik azt megszolgálni. A temetőgondnokság a sírra helyezett cédulán keresztül értesítette a hozzátartozókat, amely szerint letelt az elhunyt porladási ideje. Azóta kiderült, a sírhely kiváltása nyolcszáz ezer forintba kerül. Az író  „Per Kádár sírjáért” című könyvével többek között erre kívánta felhívni a figyelmet, de két évvel a kötet megjelenése után sem jelentkezett senki, hogy megváltsa a sírhelyet.
– Ma már nyolcszáz ezer forint nem olyan nagy összeg egy temetésért. Ne tűnjek rasszistának, de láttam olyan üvegkoporsós cigány temetést, ami négyszer-ötször ennyibe került. Sokat köszönhetek a Kádárnak, gyakran beszélgettünk. Jani bácsi kijárt az írószövetséghez. 1983-ban volt egy hosszú beszélgetésünk; akkor kaptam Kossuth-díjat.

– Reméljük, még pár évig gyűrjük – fogalmazott Moldova, akinek mostani kiadója  nem dúskál az anyagiakban, de az író több előkészített anyaga is várja, hogy az olvasók kezébe kerüljön. A számtalan kitüntetéssel díjazott alkotó az elismerésekhez a következőképp viszonyul: „Jobb mint egy pofon a búcsúban”.  Úgy véli, a pozitív visszajelzéseket  tisztességes munkával és magatartással tudja meghálálni.