Licskai Lászlónak nagyon sokat jelent a kitüntetés. Hálásan köszönte családjának, valamint barátainak, hogy támogatták őt hosszú pályafutása alatt. Az egykori igazolt labdarúgó a ’80-as évek közepétől a Kapuvári Körzeti Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának tagjaként tevékenykedett, 1990-től pedig – kisebb megszakításokkal – a KSE munkatársa: korábban technikai vezetői, ügyvezető elnöki pozíciókat töltött be, jelenleg pedig szakosztályvezetőként veszi ki a részét a munkából. Mindig fontosnak tartotta a fiatal, elhivatott labdarúgók felkarolását. Az egyesületnél eltöltött több mint 20 éves tevékenységével hozzájárult a csapatok kiváló eredményeihez.A kapuvári képviselő-testület tagja a jövőben is szeretne részt venni a Kapuvári Sportegyesület szakmai munkájában.
A hivatásos szolgálatát 1991 decemberében megkezdő Kiss Zoltán rendőrkapitány rendészeti tagozaton belül megszerzett elismerését megtiszteltetésnek tekinti. A Kapuvári Rendőrkapitányság vezetője megköszönte a javaslattevőknek, hogy felterjesztették a rangos díjra, valamint a közgyűlés tagjainak a pozitív elbírálást. Kollégái több éve végzett precíz munkájukkal szintén hozzájárultak a megyei kitüntetéséhez, ezért nekik is hálával tartozik. Élettapasztalatát, kiváló parancsnoki adottságait, széles körű szakmai ismereteit munkatársai is elismerik. Felettesei elvárásainak hozzáértéssel, példamutató akaraterővel és emberséggel tesz eleget. Reméli, hogy megszolgálta a kiemelt figyelmet, s az elvárások maximális betartása mellett ezután is igyekszik a jó eredményeket megtartására. Az önkormányzatokkal együttműködve számukra nagyon fontos a lakosság biztonságérzetének növelése úgy, hogy erősödjön az egyenruhásokba vetett bizalom.
Beküldés dátuma: 2013. 06. 19.
-
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
-
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
-
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
-
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.