Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Mosolygó, boldog gyermekarcok a rendezvényen

Pallag Jánosné, a beledi ÁMK művelődésszervezője valamint  kollégái színes programokkal készültek a gyermeknapra, melynek szinte minden egyes percében történt valami érdekes, hiszen reggeltől egészen este nyolcig várták a kicsiket és a nagyokat. Délelőtt a „Mátyás király udvarában jártam” elnevezésű sportvetélkedőn korcsoportonként vettek részt az alsósok és a felsősök. Amíg az alsóbb osztályba járó diákok versenyeztek, a nagyobbak a művelődési házban megnézték az „Állati jó” bemutatót, és az azt követő Vad Magyarország című természetfilmet. A gyermeknap szervezője elégedett volt a részvétellel,  de úgy tűnik, hogy hasonlóan gondolták a szülők is, mert kapva az alkalmon, a kisebbeket is elhozták a rendezvényre. Barabás Zsuzsanna angol-német szakos tanár, mint a diákönkormányzat patronálója vett részt a gyermeknap szervezésében, amihez sok helyi cég ajánlotta fel a segítségét. A szülők szintén aktívan közreműködtek, és elvállalták az ebédkészítést.
Nagy Noel a hernyó formájú alagútban és az ugrálóvárban érezte magát a legjobban, de az erőemelők is tetszettek neki. Skultéty Karina nem igazán tudott különbséget tenni a játékok között, mert mindegyiket kedvelte valamiért, de talán a  sportvetélkedőn érezte magát a legjobban. Ha lehet fokozni, akkor Bognár Lili a délelőtti játékokon szórakozott a leginkább. Az ötödikes diák röviden így foglalta össze véleményét: nekem nagyon tetszik a gyereknap. Menyhárt Balázzsal, a Delta Testépítők versenyzőjével is találkoztunk a gyermeknapi rendezvényen. A sportoló fiatalember  egy éve jár a klubba, és kitartásának köszönhetően idén eljutott a világbajnokságra, ahol az előkelő negyedik helyen végzett. Kovács Attila, a belediek edzője is hozzászólt a Pilsenben tartott erőemelő megmérettetéshez, ahol mint öltöztető és gyúró vett részt. Szükség volt a szakismeretére, mert  nem lehet akárhogy ráadni a versenyzőre a speicális sportruházatot, mely ha kényelmes és segíti az erőkifejtést, nagyban meghatározhatja az eredményes szereplést. Eőry Jenő szerint az 1994 decemberében alakult klub elérte a célját, mert egészséges életmódra ösztönzik a beledi és környékbeli fiatalokat, valamint senior korosztály tagjait. A testépítők vezetője elmondta: Indulás óta folyamatosan számíthatnak az önkormányzat segítségére, a versenyzők pedig kitartó munkájuknak köszönhetően rendszeresen részt vesznek a legrangosabb országos megmérettetéseken, ahol a fekvenyomók Beled hírnevét öregbítve, elhozták a dobogós helyezéseket. Hogy kerültek az erős fiúk a gyermeknapra? Ha pezseg a város, akkor nekik is ott kell lenni, hiszen mindig a mozgás szeretetét hirdetik, s ebben személyes példájukkal járnak az élen.
Beküldés dátuma: 2012. 06. 13.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Mire számíthatnak a Csukásba jelentkező diákok?

    A végzősöknek 2019. február 15-éig kell leadniuk a jelentkezési  lapokat általános iskolájukban, ahonnét a célintézményekhez továbbítják a kitöltött íveket.

  • Rómában nagyra értékelik a kapuváriak főzőtudományát

    A Rómába utazó kapuvári küldöttség igazi csapatmunkában látott neki az ebédfőzésnek. A könnyfakasztó műveletek alól sem vonhatta ki magát senki: a polgármester a többiekkel együtt  aprította a töménytelen mennyiségű hagymát.

  • 130 éves a rábapordányi tűzoltó egyesület

    Nehéz lenne számszerűsíteni az elmúlt százharminc esztendőben elvégzett tűzoltási feladatokat, de Márkus János megjegyezte, hogy szívből segítettek az embereken.

  • Megemlékezés a doni harcok áldozataira

    A 2012-ben alakult Kapuvári Bográcsos Egyesület főleg gasztronómiai programok szervezésével szerzett magának ismertséget, de nemcsak a konyhaművészetek keltették fel az érdeklődésüket.

  • Megemlékezés a doni katasztrófára

    A 2. magyar hadsereg tragédiája, a volt Szovjetunió területén, a Don folyó mellett embertelen körülmények között elhunytak emléke előtt tisztelegtek Csornán.