Hirdetés

Miniszteri ígérete van a csornaiaknak kórházuk megmaradására vonatkozóan

- A kórház bezárását szerencsére sikerült elkerülni, azonban emlékszünk arra, amikor 2007-ben drasztikusan csökkentették az aktív ágyak számát, aztán évről évre kevesebb lett a finanszírozás, s közben az adósságállomány hol emelkedett, hol stagnált - nyilatkozta a képviselő, majd emlékeztetett a Fidesz és a KDNP választási ígéretére, ami az egészségügy állapotának rendbe hozatalához szükséges reformokról, valamint a finanszírozás és az eszközállomány kiigazításáról szólt. Gyopáros Alpár leszögezte: több intézkedés is történt a kormány megalakulása óta. A Parlament tagja biztató jelnek értékeli, hogy a tizedik próbálkozásra kinevezett igazgatója lesz az intézménynek októbertől. Mindez azt is jelenti, hogy a szakmai berkeken belül nem tartják reménytelennek a Margit Kórház helyzetét, amit stabil pályára lehetne állítani a pályázati forrásokból. Természetesen szükség van a támogatásra, de Gyopáros Alpár szerint van néhány olyan megfontolásra érdemes ötlet, amelyet az egészségügyi kormányzat, a fenntartó önkormányzat valamint a kórház dolgozói közötti folyamatos kommunikáció révén is véghez lehet vinni.
Az országgyűlési képviselő az elmúlt hónapokban több alkalommal egyeztetett a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának illetékeseivel, illetve dr. Szócska Miklós államtitkárral a csornai gyógyító intézmény jövőjével kapcsolatban. A településéért lobbizó küldött biztató dolgokat hallott a kórház közeljövőjéről: jó eséllyel pályázhatnak a csornaiak azokra a projektekre, melyeket a minisztérium hamarosan meghirdet. - Miután ezek személyes megbeszélések voltak, és ugyebár ismerjük a közmondást, hogy a szó elszáll, az írás megmarad, ezért kértem az államtitkárt, hogy írásbeli kérdést intéznék Réthelyi Miklós miniszter úrhoz a csornai kórház jövőjét illetően - tájékoztatott Gyopáros Alpár. A nemrég kézhez kapott miniszteri válaszban a következő szerepelt: A kormány nem tervezi egyetlen egészségügyi intézmény bezárását sem, sőt, a helyi igényekhez igazított finanszírozási forma kidolgozását tervezi. A Parlament honlapjáról is letölthető csornai kérdésre adott reakcióban olvasható továbbá, hogy ahol szükséges, adósságkonszolidációs intézkedést vezetnek be. A fideszes képviselő szerint jelenleg nem érdeke a kórházaknak a jelentős deficit elkendőzése - mint ahogy azt korábban számtalanszor megtették a várható előnyök kicsikarására -, hiszen az adósságállomány felszámolásában ők is partnerek kell hogy legyenek. A szocialista éra kezdeményezésére kiírt pályázatok megszűntek, és  ezek helyett a valós igényekre támaszkodó projekteket fognak kidolgozni az intézményekkel való egyeztetés után. - Azt gondolom, hogy komoly mozgástere van a csornai önkormányzatnak, és ha a következő ciklusban rendelkezik olyan tervekkel, amelyek az intézmény működését egyenesbe állíthatják, akkor abban partner tud lenni az egészségügyi minisztérium. A Fidesz-KDNP rendelkezik ilyen tervekkel - utalt a kórház szakmai vezetésével is egyeztetett elképzelésekre Gyopáros Alpár, aki a még mindig 200 millió forint feletti adósságot cipelő kórház kitörési pontjának tartja a hamarosan kinevezésre kerülő dr. Winiczai Zoltán által is képviselt elképzeléseket, melyek a hiányterületek felkutatását szorgalmazzák. Kiaknázatlan aranybánya a város gyógyvize, melyhez ha turisztikai célú pályázati forrásokat találnának, fellendíthetnék az egészségipart is.
Nemrég örvendetes hírről szerzett tudomást Gyopáros Alpár: bírósági döntés értelmében az OEP köteles kifizetni a 2005-ös irányított betegellátási rendszer keretében elvégzett munka után járó díjazás összegét a csornai kórháznak is. Az intézmény számláján van a megítélt 130 millió forint körüli összeg, s jelenleg tárgyalásokat folytatnak annak jogszerű felhasználásáról. - Ez úton is nagyon szépen köszönöm a kórház akkori igazgatójának, dr. Krizmanich Máriának a munkáját, hiszen az, hogy ez az összeg megjelenhetett a számlán, az ő akkori munkájának köszönhető - nyilatkozta az országgyűlési képviselő.
Beküldés dátuma: 2010. 09. 15.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.

  • A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul

    Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.

  • Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda

    Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.