Mindig élő zenére és festészetre vágyott

A  beledi hűtőházban két műszakban dolgozó, szobafestő-mázoló végzettségű Horváth Csaba gyermekkorában a fotel karfáján “billentyűzött”, majd megfestette első fekete-fehér klaviatúráját. A valódi hangszert szülei Sopronban vásárolták neki, de azóta sem vált meg az időközben lecserélt szintetizátoroktól; jelenleg hat eszközzel rendelkezik.  Az általános iskola befejezése után már fel is lépett az egyik helyi ételbárban. A fiatalember játszott szólóban, duóban, majd különböző csapatokkal, de a zene nélkül nem sokáig bírta. A szórakoztatóiparban közel húsz évet eltöltő Horváth Csaba öccsével és a bogyoszlói Böröczky Rolanddal úgy döntött, hogy új bandát alakít, s miután megtalálták a megfelelő dobost, megkezdődtek a próbák az ifjúsági házban. Menet közben csatlakozott hozzájuk a farádi énekes, így teljes lett a Story együttes. A tagok mindenben számíthatnak egymásra, ezért igazi csapatmunka az övék. A fiúk napjai mostanság zsúfoltak, ráadásul munka mellett vállalják a különböző falunapi fellépéseket. Tervbe vették egy zenei cd elkészítését, de időhiány miatt ez eddig nem jött össze. Ahogy az évek során változott a közönség ízlése, úgy próbáltak ők is igazodni, de a beledi muzsikus szerint aki szereti a báli zenét, az mindig megtalálja a magának való  szórakozási lehetőséget. Olyan számot viszont nem vállalnak, amelyet érzés alapján ne tudnának hitelesen előadni.
Horváth Csaba nem bánja, hogy kisfia inkább a gitárhoz húz, mert az a lényeg, hogy ő is szereti a zenét. Az édesapa tisztában van azzal, hogy életmódja rengeteg türelmet követel feleségétől, ezért köszönettel tartozik neki. A Story billentyűse szerint pusztán a pénzért nem lehet több évtizeden át muzsikálni, kell hozzá valami egyéb belső indíttatás. Utóbbiból nála nincs hiány, és ennél a pontnál visszakanyarodhatunk a festéshez, de most már nem mint szakmához, hanem annak alkotó ágához. A sokoldalú zenész ugyanis olajképek készítése közben piheni ki magát. A vásznon többnyire a természetből ellesett jeleneteket,  állatokat és fákat ábrázol. – Ha az embernek festeni kell, akkor fest – magyarázta az amatőr alkotó, aki képei java részét elajándékozza. – Nagyon szerettem volna annak idején tanulni  festeni, csak nem volt rá lehetőségem, hogy valaki keze alatt gyakoroljam. Szívesen csinálnám, ha megismernék valakit, aki tudna velem foglalkozni – mondta a szorgalmas művészjelölt. Reméljük, akad a környéken olyan mester, aki Horváth Csabát elindítaná a képzőművészet útján (ha már ezt önmaga is meg nem tette), mert elkelne a  biztató támogatás.