A csornai Bóbita Óvodában – a szokásokhoz híven – idén is megtartották a Mihály-napi vásárt,

mely az Arany páva nevelési programban is szerepel. – Alapvető

célunk, hogy továbbadjuk a gyerekeknek a rábaközi néphagyományokat, melynek fontos része az ősszel megrendezésre kerülő vásár – mondta Kránitzné Nagy Márta. A kicsik bepillantást nyernek a régi szokásokba, miközben énekelve és verselve sorra járják a sátrakat helyettesítő pavilonokat. A csornai óvoda is részt vesz a kiemelt szakmai jelentőségű referencia-intézményi pályázaton, mely hamarosan a végéhez ér. A májusi minősítésen kiválóan megfeleltek és már az előkészítés alatt áll a következő programjuk. A cím elnyerése után jogosultak lesznek arra, hogy a többi óvoda számára népszerűsítsék és értékesítsék az év közben bevált ún.jó gyakorlataikat, mint például a több évtizede bemutatott Mihály-napi vásárt. A kicsik közreműködésével bemutatott, régi szokást felelevenítő programon a Rábaköz egy-egy feledésbe merülő, évszakhoz köthető hagyománya éled fel.
Beküldés dátuma: 2011. 10. 19.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
-
Osztrák diákok Kapuváron
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.