A kapuvári polgármesteri hivatal humán iroda vezetője pályafutását az intézmény elődjénél, a városi tanácsnál kezdte, így összesen harminc esztendeje dolgozik a közigazgatásban. Jelenlegi munkaköre széles területet érint, de az általa irányított apparátus fő tevékenysége a képviselő-testület munkájának előkészítése, rendeletek, határozatok törvényességi vizsgálata. Sáfrányné a kezdetektől részt vett az országgyűlési és a helyhatósági választások, valamint a népszavazások lebonyolításában. A 2007-es nagy hivatali átszervezéskor a hatósági ügyintézés, az ügyfelek kiszolgálása is az irodához került. - Ez nem egyszerű feladat a mostani jogszabályözönben, hiszen nagyon kevés felkészülési ideje marad az ügyintézőknek, mert a hatályba lépés és a szabályok megjelenése között sokszor csak egy-két nap van - jelezte a nehézségeket az irodavezető, akinek szintén meg kellett alapoznia felelősségteljes munkakörét. A közgazdasági szakközépiskola után a pécsi egyetem állam- és jogtudományi karán szerzett doktori diplomát, majd megszerezte az ügyvédi és jogtanácsosi szakvizsgát.
- Meglepetésszerűen ért a díj, nagyon szépen köszönöm azoknak, akik engem javasoltak. Úgy gondolom, hogy az eddigi tevékenységem alapján találtak méltónak az elismerésre - vallott a kitüntetéssel kapcsolatban Sáfrányné dr. Kiss M. Rozália, aki nem sorolja önmagát a törtető karrieristák közé, s mindössze a következő vezérelte: “Az ember próbálja a munkáját lelkiismeretesen végezni.”
Beküldés dátuma: 2010. 08. 11.
-
Beledi diákok is részt vettek a Rábaközi Szakmabörze pályaorientációs programjain
Közel ötven kiállító jelent meg a III. Rábaközi Szakmabörzén; köztük vállalkozások, civil szervezetek és oktatási intézmények.
-
Beledi diákok is részt vettek a Rábaközi Szakmabörze pályaorientációs programjain
Közel ötven kiállító jelent meg a III. Rábaközi Szakmabörzén; köztük vállalkozások, civil szervezetek és oktatási intézmények.
-
Elballagtak a Csukás végzős diákjai
A végzős diákokat búcsúztatták a csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola ballagási ünnepségén.
-
Hunyadisok ballagási ünnepsége Csornán
– Rendhagyó búcsúzás az idei – fogalmazott Pál Melinda. A Soproni Szakképzési Centrum Hunyadi János Technikumának igazgatója szerint nagy megtiszteltetés és felelősség hasznos tanácsokkal útra bocsátani a végzős tanulókat.
-
Ballagás a Páli Szent Vince Iskolaközpontban
2024. május 3-án elballagtak a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpont végzős gimnazista diákjai.
-
Felújították a CSSE klubépületét
Örömteli hírről számolt be nemrég a Csornai Sportegyesület elnöke: Ünnepélyes keretek közt átadták a felújított klubépületet.