Henye Zsuzsanna megfordította a sorrendet, és inkább azzal kezdte, hogy mi nem újult meg a művelődési központban, hiszen az a kevesebb. A színháztermen és a színpadon kívül ugyanis az épület minden része szebb formájában pompázik az átfogó korszerűsítésnek köszönhetően.
A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központ munkatársai 2013 márciusában vehették birtokukba a felújított épületet. A kulturális intézmény dolgozói érthető módon nagyon várták már az átadást, hisz több hónapon át zajlottak a felújítási munkálatok. Az építkezés ideje alatt a klubok megszokott összejöveteleit, és a szakköröket kénytelenek voltak másutt megtartani – mesélte Henye Zsuzsanna. A művelődési központ látogatói elégedettek a felújított épülettel, a bent dolgozó kulturális szakemberek pedig örülnek a költséghatékonyabb működésnek. Már most érzékelhető, hogy mennyivel kevesebb lesz a fűtésre fordított energia.
Az intézmény vezetője leszögezte: nem mondanak le a további korszerűsítésekről, ezért keresik azt a pályázati lehetőséget, amellyel a színháztermet is rendbe tudják hozatni. Az elmúlt időszakban a színházi előadások, a szakkörök, a klubok és az előadások a megszokott számú látogatót vonzották. Az említett építkezés miatt tavaly nem arra törekedtek, hogy megdöntsék az eddigi rekordot, hanem a helyiségek berendezésével és használatbavételével voltak elfoglalva. A művelődési központ dolgozóira egyébként is évről évre több feladat hárul. Az intézmény tavaly a gyűjteménnyel együtt vette át múzeum működtetését, továbbá egy főállású személyt.
– Aki járt a múzeumban, az láthatta, hogy megújult a tárlat. Érdemes menézni, nagyon szép lett, továbbá a mai kornak megfelelő digitális információ is elérhető – hangzott az interjúban.
A városi könyvtár szintén hozzájuk tartozik, ahova már célzottabban térnek be a látogatók, hiszen elhatározott szándékuk a könyv vagy folyóirat olvasás.
A közművelődés szolgálatában álló épületegyüttesben színházi és ismeretterjesztő előadásokat bonyolítanak, ezenkívül helyet biztosítanak a város civil egyesületeinek, klubjainak, akik itt tartják meg rendszeres összejöveteleiket. Minden színházi évadban meghirdetik az öt darabból álló bérletsorozatot, s alkalmanként bérleten kívüli műsort is szerveznek. A művelődési központ helyiségeinek állandó bérlőin kívül mind többen érdeklődnek, ezért sokszor módosítani kell az időpontokat.
Az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. „Szivárványos gyerekvilág” című pályázatát a kulturális intézmények tanórán kívüli nevelési programjai szervezésének megkönnyítésére írta ki. A 17 millió forint értékű nyertes projekt rengeteg szakkört és kézműves foglalkozást jelent – folytatta tájékoztatóját az intézményvezető. Délelőttönként az óvodások jönnek át, délután pedig az iskolákból hozzák az alsó tagozatos gyerekeket. Várhatóan népszerűek lesznek a pályázat keretében megrendezett ún. témahetek, a kirándulások és a nyári táborok.
A művelődési központ munkatársai nem zárkóznak el az egyéni véleményektől sem, ezért mindig örömmel fogadják a jobbító szándékú javaslatokat. Henye Zsuzsanna megjegyezte: nagyon érdekli őket a helyiek véleménye, hiszen azért dolgoznak, hogy a kapuváriak elégedettek legyenek. A művelődési házat, könyvtárat, muzeális kiállítóhelyet is magában foglaló intézmény bármilyen gondjával, bajával a fenntartó önkormányzathoz fordulhat,
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.