A több mint 70 millió forintos projekt magában foglalja a külső szigetelést, a nyílászárók korszerűsítését, a födém árnyékolását, és a napkollektoros melegvíz-

szolgáltatást. Mivel elég méretes épületről van szó, legalább 90 ajtót és ablakot érint a csere - jegyezte meg a polgármester. A támogatási szerződés megkötését követően kiírják a közbeszerzési eljárást, és abban bíznak, hogy egyfordulósra sikerül, valamint hamar eldől a kivitelező is. Ha minden a tervek szerint halad, akkor idén nyáron nekilátnak a munkának, és szeptembertől már a felújított épületbe jöhetnek a gyerekek.
Beleden már 1933-ban működött óvoda egy családi házban, majd 1947-ben készült el a mostani intézmény északi szárnya. Az azóta kibővült óvodaépületben szeretnék hasznosítani a funkcióját vesztett helyiségeket, régi konyhát, tálalót, valamint tervbe vették az épületgépészeti berendezések felújítását is. A belső korszerűsítésre kb.egy év múlva kerülhet sor - tette hozzá a város vezetője. A Mikrotérségi Általános Művelődési Központ berkein belül üzemelő művelődési ház tetőszigetelésére is sort kerítenek, valamint számítanak az új Széchenyi-terv KEOP-pályázatára, melyen ha nyernek, akkor a konyha melegvíz-ellátását szintén napkollektorokkal oldanák meg. A beledi vörös téglával kirakott sportcsarnok külső megjelenésén nem akarnak változtatni, de ettől függetlenül ráférne a felújítás. Beled polgármestere ismerve a költségvetés tervezetét, nem aggódik a település jövőjéért, mert úgy tűnik, idén sem kell hitelhez folyamodniuk.
Beküldés dátuma: 2011. 03. 09.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.