Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Meglátogattuk Kóczán Zoltánt Győrben

A korábbi negyvenegy helyett szinte feleannyi képviselővel működő  testület önmagán kezdte a spórolást, hiszen jelentős költségmegtakarítást várnak a létszámcsökkentéstől. A testület munkaterv szerint évente tíz ülést tart, ebből három alkalommal - díszközgyűlés keretében - nemzeti ünnepeink előtt tiszteleg. Indokolt esetben az elnök kezdeményezésére rendkívüli tanácskozást is összehívhatnak.
A helyhatósági választáson résztvevő állampolgárok listás szavazással juttathatták be a jelölteket a közgyűlésbe. Győr-Moson-Sopron megyében három jelölő szervezet (párt) tudott megyei listát állítani. A Fidesz-KDNP választási szövetség tizenöt képviselője tette le az esküt, az  MSZP színeiben négy személy, a Jobbikot képviselve pedig két fő került be a megyei testületbe. A számadatok - a két megyei jogú város szavazóinak kivételével - Győr-Moson-Sopron megye 181 településén lakó polgárok döntését tükrözik.
Széles Sándor korábban Máriakálnok polgármestereként kóstolt bele az önkormányzatiságba, Kóczán Zoltán pedig, mint Kapuvár alpolgármestere járult hozzá települése fejlődéséhez. Utóbbi nem főállású, hanem társadalmi megbízatásban teljesíti a megyénél feladatait: hozzá tartoznak a szociális  intézmények, a levéltárak, egyes nemzetközi kapcsolatok, ezenkívül felügyeli az idegenforgalommal kapcsolatos teendőket, a nemzetiségi feladatokat, illetve a megyében működő gazdasági érdekvédelmi szervezetekkel való kapcsolattartást. Ha a szűkebb tájegységet, a Rábaközt nézzük, akkor meg kell említeni a megyei önkormányzat irányítása alatt működő csornai Arany János Egységes Módszertani Központot, valamint a Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Általános Művelődési Központját, amely a csermajori és a fertődi középiskolák összevonásával jött létre, továbbá Csorna, valamint Kapuvár muzeális kiállítóhelyeit.
Kóczán Zoltán azt is elmondta, hogy életét mostantól három fő dolog határozza meg: mindamellett, hogy megyei alelnök, képviselő Kapuváron,  (a 8-as körzetben választották meg) ahol a gazdasági bizottság élére került, s természetesen viszi tovább a vállalkozását. Komoly kihívásnak érzi legújabb feladatát, melynek természetesen próbál megfelelni. Az alelnök úgy érzi, hogy személyén keresztül a Rábaközt ismerték el, mely fontos része a megyének.
Beküldés dátuma: 2010. 12. 08.

Kapcsolódó hírek

További hírek