Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Megkezdődött a volt járásbíróság külső felújítása

Tömören megfogalmazva: azért kell korszerűsíteni a kapuvári járás életében szép időket megélt, teljes egészében belakott épületet, mert ronda és rontja a városi összképet. Egyébként a belső településrész teljes rekonstrukciója 2012 végére várható. A polgármester reméli, hogy pár hónap múlva a régi fényében tündöklő, impozáns ház áll a település Fő terén. Az itt működő szervezetek nemes célokat szolgálnak a város életében, ezért a továbbiakban is szeretnék megtartani őket - jelentette ki a felszólaló.
Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő beszédében üdvözölte a Kapuváron megvalósuló társadalmi összefogást, valamint azt, hogy hasznos célra fordítják az uniós forrásokat. A helyiek dicséretére legyen mondva, hogy törekvéseik messze az országos átlag felett vannak.
Az 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló projekthez a város is hozzájárult. A beruházás az épület külső felújítására vonatkozik: feljavítják a homlokzati részen a vakolatot, helyreállítják a lábazatot, kicserélik a nyílászárókat, megerősítik a tetőszerkezetet, valamint megoldják a vízszigetelést is. A hátsó bejáratnál akadálymentes közlekedést alakítanak ki, a második ütemben pedig nekilátnak az udvar és a környék tereprendezéséhez.


Hamarosan forgalomba kerül a rábaközi tallér, mint a soproni kékfrank mutációja.

Az ünnepséget követő sajtótájékoztatón Hutflesz Mihály, a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület elnökhelyettese  bejelentette, hogy önálló pénzeszköze lesz a Rábaköznek. Az előkészületekről tavaly televíziónk is tudósított, amelyből kiderült, hogy a jól bevált soproni kékfrank mintájára pénzhelyettesítő utalványt vezetnek be a környéken. A tapasztalatok szerint a helyi bankó gyakrabban cserél gazdát, mint a nemzeti valuta, a pénz forgási sebességének növekedése pedig tovább generálja a jövedelmezőséget. A Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezettel közösen kibocsátott pénznem új lehetőségeket kínál a cafeteria (béren kívüli juttatási csomag)területén is. A mintegy hatvan település hatvanezer polgára által lakott tájegység emblematikus értékeit megjelenítő pénznem bevezetésével a helyi gazdaságélénkítésen túl a Rábaközben élők identitásának fokozása, valamint a turizmus fellendítése a cél. Február 15-ig várták a civil szervezetek, vállalkozások, magánszemélyek, diákok javaslatait arra vonatkozóan, hogy mely, a térség egyediségét hangsúlyozó elemek jelenjenek meg az 500-as, 1.000-es, 2.000-es, 5.000-es, 10.000-es és 20.000-es címletekben forgalomba kerülő készpénz grafikai arculatán. A bíráló bizottság döntését legkésőbb március 15-ig teszi közzé a vidékfejlesztési egyesület honlapján, s ettől kezdve lehet szavazni a tallér megjelenéséről. Ami szinte biztos, hogy a címlet egyik oldalán valamely, a térséggel kapcsolatban álló neves személy képmása kerül nyomtatásra. Mivel a tallért a vállalkozók is használják, megjelenik a banki számlaforgalomban. A forintra egy az egyben átváltható fizetőeszköz a soproni kékfrankkal szintén konvertibilis lesz. 

 

Beküldés dátuma: 2011. 02. 23.

Kapcsolódó hírek

  • Hongkongi kórus vendégszereplése Kapuváron

    – Külön öröm számomra ez a koncert, hiszen különleges zenei élményben lehet részünk. A zene nemzetközi nyelv, amely szívtől szívig, lélektől lélekig száll, összeköt nemzeteket, kultúrákat – fogalmazott Horváth László kapuvári képviselő a kapuvári Szent Anna-templomban megrendezett nyáresti kórusfesztiválon.

További hírek

  • Hongkongi kórus vendégszereplése Kapuváron

    – Külön öröm számomra ez a koncert, hiszen különleges zenei élményben lehet részünk. A zene nemzetközi nyelv, amely szívtől szívig, lélektől lélekig száll, összeköt nemzeteket, kultúrákat – fogalmazott Horváth László kapuvári képviselő a kapuvári Szent Anna-templomban megrendezett nyáresti kórusfesztiválon.

  • Nyári napközis tábor Beledben

    A beledi általános iskolában a vakáció ideje alatt sem áll meg az élet: kéthetente, szerdai napokon az igazgatói irodában ügyeletet tartanak.

  • Emléktáblát avattak a kapuvári röntgenmúzeumban

    A Francia Köztársaság „Akadémia Pálma Rend” Tiszti fokozatával kitüntetett dr. Fornet Béla professzor szerint Boross János a kapuvári röntgenmúzeum létrehozásával és gondozásával a törődésnek és a szakmai lelkesedésnek olyan fokát valósította meg, amellyel ma már csak ritkán találkozni.

  • Megyei elismerést kapott a biológiatanár

    Takácsné Nagy Gabriella az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által szervezett ünnepségen vehette át nemrég a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj közoktatási tagozatának elismerését.

  • A közös élmény és emlék összehozza az embereket

    Az osli falunapra minden évben szeretettel várják a szomszédos települések vezetőit és a gazdasági élet meghatározó szereplőit.