Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Matyóföldi nyugdíjasok a Rábaközben

Nem tudom, hogy ki kit lepett meg jobban: Hámori György a lakosságot azzal, hogy ennyi év közéleti szereplése után derült fény apai ágának származására, vagy pedig a városba látogató matyók a polgármestert, pénzben sem mérhető ajándékukkal. Mindenesetre színpompás kavalkád keltette fel a kapuvári járókelők figyelmét a minap, hiszen a matyó népviselet nem fukarkodik a tarkabarka pompában. A Mezőkövesdről érkezett vidám társaságnak “szép szellős utcáival” igencsak megtetszett  Kapuvár, ahol vonzó a sok zöld terület. Több napos látogatásuk során megnézték a fertődi  Esterházy-kastélyt, valamint szentmisére igyekeztek egy környékbeli kápolnába.
Varga Józsefné, a Matyó Nagymama Klub Egyesület elnöke mesélt televíziónknak a mezőkövesdi lányok cifra ruházatáról. Kiemelt szerepe van a fejviseletnek. A copfos lányok pántlikát tettek a hajukba, férjhez menés után pedig csavarító kendővel burkolták be ékességüket. Az első gyermek születése után már nem hordhatták a látványos fejéket, helyette sátoros kendő került fel a főre. A nyári ujjas szerepét betöltő fellökő hosszú ujjas változata a litya, a nálunk köténynek nevezett darab pedig a surc. Utóbbival kapcsolatban terjedt el a matyó monda: az ördög ellopta a legényt, és télvíz idején csak egy öl virág fejében adta vissza. A leány erre megvarrta a színpompás kötényt, amit szó szerint az ölén hordott. A férfiak csizmát és priccses nadrágot húznak, fölé surcot, a cifra lobogós ing fölé pedig csúcsos kalap dukál. Varga Józsefné a nők ruházatát felülről lefelé haladva kezdte bemutatni. Mellette álló férje modellezte a fiúk viseletét, aminek az ismertetését a földtől felfelé indította. Hogy ennek van-e valamilyen jelentősége, mindenki döntse el maga, de lenne pár tippem a különböző  magyarázatokra (a nő tényleg a fejben hordja az eszét, a férfi pedig máshol, vagy a férfiak jobban a földön járnak stb.). A csoportnak még mindig van olyan tagja, amely át tudja adni a fiataloknak a ruhakészítés titkát. A klubosok a matyó lakodalmas kedvéért elég gyakran felveszik, de egyébként  csak a külföldiek kedvéért vagy ünnepnapokon öltik magukra a tarka öltözetet – mondta a klub elnöke. Hozzátette: Mezőkövesden a hagyomány erősen kötődik a matyósághoz, egyes városrészek csak a régiségről szólnak.
Kiss Györgyné, a kapuvári nyugdíjasklub vezetője az egyik családi tévézés közben lett figyelmes a matyó népművészetet bemutatót kisfilmre. Hámori György polgármester atyai felmenői révén (a nagypapa Matyóföldben nyugszik)kötődik Mezőkövesdhez, ezért szívesen közbenjárt az idősek tervének végrehajtásában. A kapuvári nyugdíjasok tavaly ősszel látogattak matyóföldre, most pedig legalább olyan szeretettel fogadták a mezőkövesdieket, mint ahogy első találkozásukkor őket. A legtöbb nyugdíjasnak nagyon sokat jelent az ilyen kikapcsolódás – jegyezte meg a szervező. Szerinte az ilyen kapcsolatok egy életre meghatározóak lehetnek, ezért lesz folytatása a kezdeményezésnek.
A kapuváriak a mai napig emlegetik az Alföldön tett kirándulást – kezdte köszöntőjét Hámori György. – Talán kevesen tudják, hogy édesapám élete jelentős részét Mezőkövesden töltötte. Hámori György sérelmezte, hogy a sajtó kevésbé publikálja a nyugdíjasklub által elért versenyeredményeket, amelyről viszont az feltételezhető, hogy nem értesülnek a médiumok, tehát a hiba oka közel sem az érdeklődés hiányában, hanem a kommunikációs csatornákban keresendő. Kapuvár vezetője azonkívül, hogy a település meghatározó elemének tekinti a civil szerveződéseket és számít a véleményükre, a tisztelet legfelső fokán beszélt a helyi idősekhez: éltesebb korában szeretne ő is ilyen aktívan tenni-venni, mint ahogy Kapuvár nyugdíjasai, akik ráadásul sokfelé viszik a város hírnevét. A mezőkövesdiek tényleg értenek a meglepetésekhez, mert egyedi ajándékkal kedveskedtek a vendéglátó polgármesternek: elhozták magukkal Hámori György egykori játszópajtásának küldeményét, melyben a gyermekkorra emlékeztető hajdani írások és ifjúkori képek szerepelnek.
Beküldés dátuma: 1970. 01. 01.

Kapcsolódó hírek

További hírek