Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Május 13-án vette kezdetét a 13. Beledi Pünkösdi Fesztivál

A tizenharmadik alkalommal megrendezett beledi pünkösdi fesztivál legfontosabb üzenete a következő: Az egymás iránti tisztelet, szolidaritás és tolerancia ne csak szórakozás közben mutatkozzon meg, hanem az élet minden területét járja át, hisz közös boldogulásunk alapja.

A május 13-ától 15-éig tartó pünkösdi fesztivál szervezői kiemelt figyelmet fordítottak a civil szervezetek és helyi vállalkozások részvételével megrendezett szombati közösségépítő városnapra. A közös főzés az egyik legjobb alkalom arra, hogy megismerjék egymást a településen élő, illetve működő kulturális és sport egyesületek, valamint a gazdasági érdekcsoportok képviselői. Idén a helyi és rábaközi művészek mellett a Balaton-felvidékről is érkeztek kiállítók.
– Törekvésünk sikeres volt, hiszen az elmúlt évben dupláztuk, idén pedig várhatóan triplázzuk a korábban csaknem elfogyatkozó létszámot. Mindezt színesítette, hogy erdélyi testvértelepülésünk, Ákosfalva mellett a velünk régóta szimbiózisban élő Dénesfa csapata is itt jeleskedett – fogalmazott Major Jenő. A polgármester köszöntőjében elmondta: gonddal és figyelemmel választották ki a helyi gyerek, illetve felnőtt csoportok után fellépő, különféle stílust képviselő művészeket, együtteseket. Az önkormányzat tisztában van azzal, hogy a fesztiválra fordított pénzt másra is elkölthetné, de az egész éves monoton munka mellett szüksége van a lakosságnak az ilyen közösségi rendezvényen való regenerálódásra is.

– A pünkösdi fesztivál egyértelműen arról szól, hogy miként kerülhetnek az emberek egymáshoz közelebb – mondta Széles Sándor, aki szerint a „lélek embereit” nem fűzi babona a péntek 13-ához. A kormánymegbízott megállapította: a boldogságra sóvárgó mai embernek egyre kevésbé számítanak az élet lelki tényezői. Mégis miről lehet felismerni az emberséget? – A szónok a kérdésre megadta a választ: Az ilyen személyek bizalmat ébresztenek, miközben harmonikus légkör veszi őket körül. Árad az életkedv a közösségteremtő képességgel felruházott egyénekből, akik ismerik a boldogság forrását, mely a lélek mélységében rejtőzik.

A megnyitó ünnepség alkalmával adták át a város legrangosabb díjait: „Beled Város Díszpolgára” kitüntető címet kapott dr. Baranyai Lenke aranydiplomás, nyugalmazott magyar-történelem-filozófia szakos középiskolai tanár. „Beled Városért Emlékérem” elismerésben részesült Kótai Lászlóné aranydiplomás, nyugalmazott pedagógus.

A kiállítások kezdetektől fogva hagyományos kísérői  a nagyszabású beledi programsorozatoknak. A tizenharmadik alkalommal megrendezett pünkösdi fesztiválon megmutatták alkotásaikat a helyi „Ügyes kezek” szakkör, valamint a művelődési ház hímzőkörének tagjai. A vonyarcvashegyi „Balaton Art” alkotóközösség fotós, fafaragó, szövő, grafikus és amatőr festőművésze saját eszköztárával járult hozzá a tárlat változatos sokszínűségéhez. Az „Élet egy Lego- városban” című bemutató Szalay Balázs csornai középiskolai tanár gyűjteményéből  került a beledi bemutatóra.

Beküldés dátuma: 2016. 05. 18.

Kapcsolódó hírek

További hírek