Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Lépjünk fel a füstölgők ellen!

Vargáné Szegvári Mária rákóczis tanár elmondta, hogy felvilágosító előadásokon figyelmeztetik a gyerekeket a dohányzás káros hatásaira, ezért a tanulók részt vettek a tisztiorvosi szolgálat csornai városi könyvtár tetőtéri termében rendezett tájékoztatóján. A vetítettképes előadáson látott fotók döbbenetet váltottak ki a diákokból, mert szembesültek a rendszeres dohányzás  egészségkárosító hatásával. A nyolcadikasok osztályfőnöke hangsúlyozta: fontos az iskola, de az igazán lényeges dolgok otthon dőlnek el, ezért nem győzik a tanárok eleget hangsúlyozni a személyes példaadás szerepét. - Tudomásom szerint kollégáim között nincs dohányos, ami szintén kiemelkedő - jegyezte meg a pedagógus.
Steininger Krisztián tanuló tisztában van  a dohányosokat ért ártalmakkal, tudja, hogy hamarabb meghalnak, és tüdejüket tönkreteszi a kátrány, ezért életvitelük is romlik. Sokan megveszik a cigarettát, akár még az étel rovására is. A diák elmondta, hogy biológiaórán is szoktak a témáról beszélgetni, és tanáruk szintén óva inti őket a rászokástól. Amennyiben a közelében gyújt rá valaki, azt felszólítja, hogy távolabb hódoljon káros szokásának, vagy menjen ki a szabadba, esetleg szellőztessen. Dr. Vályiné Valaczkai Erzsébet, a népegészségügyi szerv munkatársa többek között arról beszélt a fiataloknak, hogy miként viselkedjenek dohányzó társaik közelében, és mondjanak határozott nemet a bagóra.

Beküldés dátuma: 2011. 03. 09.

Kapcsolódó hírek

  • Csökkenthető a jégkár mértéke

    Erős vidék címmel az országos jégkármérséklő rendszerről tartott tájékoztatót nemrég a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győrben.

További hírek

  • Csökkenthető a jégkár mértéke

    Erős vidék címmel az országos jégkármérséklő rendszerről tartott tájékoztatót nemrég a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győrben.

  • Hűtőház alapkőletétele Csornán

    Hazánk egyik „éléskamrájában”, a Rábaközben működő mezőgazdasági vállalkozások munkájának gyümölcsét szerte az országban élvezik az emberek, ezért a Kormányzat kiemelt feladatának tekinti az élelmiszer ágazattal összefüggő cégek fejlesztését.

  • Tisztelet a falu legidősebb lakóinak

    A nagyszülők a családon belül hatalmas támogatást jelentenek az unokák nevelésében. A mindennapok során nemcsak a betűvetés elsajátításában segédkeznek, hanem példájukon keresztül megmutatják, mit jelent a hit ereje, amely átlendíthet a nehézségeken.

  • Szoboravató a reformáció 500. évfordulóján

    Isten igéje nélkül nincs élet – hangzott a Lutheri reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett hálaadó istentiszteleten.

  • „Megújuló Magyarországért” dolgozik az LMP

    Amikor az LMP arról beszél, hogy új rendszerváltásra lenne szükség, nemcsak arra gondolnak, hogy máshogy kellenne állni a gazdaságpolitikához, az oktatáshoz, az egészségügyhöz, hanem szerintük olyan politikusokra lenne szükség, akik nem tévesztik szem elől, hogy mi az igazi feladatuk a közéletben.