pályázatán – tudtuk meg Szijártó Márktól. A délelőtti íjászvetélkedőn jól szerepeltek a résztvevők – mondta az egyesületi tag, aki stábunknak bemutatta az egyik korhűben berendezett jurtát, mely ott jártunkkor nem volt üres: az ősi gyógymódokat alkalmazó masszőr enyhített a páciens mozgásszervi problémáin. A mesterségek utcájában az egyik kovács szemléltette a régi idők felkapott szakmáját, s hogy a kislányok kedvében járjon, karláncokat készített hirtelen. A falunap alkalmával sok finomság főtt a szabad ég alatt, s az íjászok is előrukkoltak bográcsos marhagulyás főztjükkel. Az íjász ügyességi versenyre benevező vállalkozó kedvű látogatók két különböző nehézségi fokozatú pálya közül választhattak.
ma már másként festenek, melyek szerepét fokozatosan átvették a falunapi rendezvények – fogalmazott Szalai Zoltán. A polgármester megállapította: Farád valamennyi civil szervezete részt vett a régi mesterségek bemutatására hivatott „Hanyi nyár” elnevezésű összejövetelen, mely ettől vált valóban a falu és a környék ünnepévé. A szervezők minden évben kitesznek magukért, és megpróbálnak igazi kuriózumokkal kedveskedni az ide látogatóknak, a helyiek viszont a hagyományok felelevenítése révén még jobban magukénak érzik a Rábaközt.
A hamisítatlan nyári napon a gyógyító táltosokon, lovasokon és íjászokon kívül egy kellemetlenebb vendég, a technika ördöge is megszállta a települést, s miután közös erővel elűzték a „betolakodót”, újból megszólalt a mikrofon. Gyopáros Alpár a váratlan helyzethez alkalmazkodva poénjaival tartotta fenn a nagyérdemű figyelmét, majd rátért érdemi beszédére is, melyben hosszan sorolta Farád minisztériumi segítséggel és önerőből – az elmúlt években – végrehajtott fejlesztéseit. Megújult az orvosi rendelő, ezenkívül buszvárót és kerékpártárolót építettek, és a palettát bővíti a szolgálati lakás létesítése, valamint iskolai informatikai eszközök beszerzése, s megtörtént az evangélikus temetőhöz vezető út rekultivációja is. A Szent István utcában játszótér épült, a külterületi utakat pedig önerőből
teszik rendbe, de ugyanígy saját forrásból szerzik be a térfigyelő kamerákat. Friss hír, hogy a Belügyminisztérium 28 millió forinttal támogatja a farádi óvoda felújítását. Ezekkel még mindig nincs vége a pozitív felsorolásnak, hiszen a tervek között szerepel a sportöltöző felújítása és a katolikus temető ravatalozójának megépítése. A Csornát elkerülő út munkálatainak második szakaszában Farád és Jobaháza között két éven belül kerékpárút fog épülni. Az eredmények pénzben is kifejezve: a mostani kormányzati ciklusban Farádra 250 millió forint körüli támogatás érkezett. Az összeg nagyságának érzékeltetésére az országgyűlési képviselő megjegyezte: a falu éves költségvetése 230 millió forint.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.