Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Közös fenntartású intézmény Beledben

Nyolc óvónő, négy dajka és egy fűtő-karbantartó gondoskodik a beledi óvodába beíratott nyolcvanhat kisgyermek megfelelő ellátásáról, akik közül mindössze öt a bejáró. Vásárosfaluról és Edvéről, valamint Cirákról és Kenyeriből érkeznek a gyerekek – mondta Gerencsérné Németh Erika óvodavezető, akinek feladatai idén januártól megsokasodtak. A Mikrotérségi Általános Művelődési Központ mint közös intézmény megszűnt Beledben, és helyette olyan közös fenntartású intézmény létrehozásán dolgoznak, mely magában foglalja a konyhát, az ifjúsági házat, az óvodát, a könyvtárat és a felnőttképzési központot. A megbízott vezető elfogadta a felkérést, s mint mondta: tudása legjavát nyújtja, hogy megfeleljen a feladatoknak. Szeretnék elfogadtatni a majdan Beledi Közös Fenntartású Intézmény néven működő egységet, mely elsősorban közművelődési és nevelési célokat fog szolgálni, a konyha pedig az óvodás gyermekek étkeztetését oldaná meg.
Mindentől függetlenül zajlik az élet az óvodában, a könyvtárral közös szervezésben január végén tartották meg a vers- és prózamondó versenyt, melyre a társközségek és a környező települések óvodáinak részvételére is számítottak. A tapasztalatok jók, mert szívesen versengenek a kicsik ezen a megmérettetésen. A szülői értekezleten a 2012/2013-as nevelési év első időszakának munkáját értékelték, valamint megbeszélték az elkövetkezendő feladatokat. Február 4-én nagy mulatság vár a gyerekekre, mert ezen a napon tartják a farsangot. Az óvodai beíratást május első hetére tervezték, de az előrejelzések szerint sajnos a mostani nevelési évnél kevesebb gyermekkel számolhatnak szeptembertől.
Beküldés dátuma: 2013. 02. 06.

Kapcsolódó hírek

További hírek