A gyermeknevelésben a szülői felelősség elsődleges, a társadalomnak pedig biztosítania kell a családok megélhetésének anyagi hátterét. Erről is szó volt a 80 éves jubileumát ünneplő beledi óvodában.
Tompáné Balogh Mária megköszönte az óvónők és dajkák munkáját, majd elmesélte, hogy nemrég beszélgetett néhány egykori óvodással, akik pontosan emlékeznek azokra az időkre, amikor lelkesen készültek a meseórákra. A polgármester a közelmúlt fejlesztéseiről is említést tett, hisz próbára tette az emberek türelmét, amikor néhány éve nyílászárókat cseréltek, és leszigeteltették az épületet; de az eredmény önmagáért beszél. Hamarosan padlófűtéssel ellátott, korszerű csoportszobák fognak a gyermekek rendelkezésére állni.
A város vezetője felolvasta – a kilencvenedik születésnapja alkalmából nemrég felköszöntött – Dosztál Dezsőné Meseországban című versét, mely az óvodáskorba varázsolta a hallgatóságot.
A legcsodálatosabb teremtmény az ember, viszont valamennyien különbözőek vagyunk: más a fizikumunk és más a gondolkodásunk. Gyopáros Alpár szerint egy dologban viszont megegyezünk: mindenki szereti a gyerekeket, ezért szülőként, nagyszülőként, pedagógusként a lehető legjobbat nyújtanánk nekik.
– Fontosabbak ők, mint saját magunk. A gyermekek biztonságának záloga a család, továbbá az óvoda és az iskola. Édesanyám óvónő, ezért gyakran megfordultam az intézményben, nemcsak mint óvodás, hanem mint az ő gyermeke is. A beszoktatás mindenkinek nehéz, amikor a szülő könnyeivel küszködve engedi el gyermeke kezét. Ez az a dolog, ami a legfontosabb az intézményesített nevelői-oktatói hálózatban, mert nem mindegy, hogy pusztán gyermekmegőrzőként, vagy értéket teremtő, valódi pedagógiai műhelyként fog működni. Mivel polgármester asszony jóvoltából volt szerencsém betekinteni az intézmény mindennapjaiba és infrastrukturális hátterébe, bátran kijelenthetem, a beledi óvoda értékteremtő műhely.
A rendezvényre meghívást kaptak az egykori dolgozók, Gerencsérné Németh Erika intézményvezető pedig az óvoda elmúlt nyolcvan évét ismertette a vendégekkel.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 03. 25.
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.
Több mint 200 millió forint európai uniós támogatásból újul meg a Beledi Egyesített Szociális Közpon
Projektnyitó rendezvényt tartottak a Beledi Egyesített Szociális Központban, amely funkcióját tekintve régióközpontként működik a Rábaközben.
A nyugdíjas pedagógusokat köszöntötték Kapuváron
Kapuvár Térségi Általános Iskolában 2012 óta hagyomány, hogy az év végéhez közeledve közös ünnepségre hívják az intézmény nyugállományba vonult pedagógusait.