A Bécsben megrendezett nemzetközi kórustalálkozóról két reprezentatív csoport érkezett Magyarországra, illetve Kapuvárra, ahol a „hazai színeket” az Ars

Camerata kórus képviselte. A kanadai és kaliforniai énekesek fellépése megtiszteltetés a város számára – mondta
Németh Csóka Gábor. Az alpolgármester szerint a Szent Anna-templomban megtartott hangverseny jól illeszkedett a település 850 éves köszöntése alkalmából szervezett rendezvénysorozathoz.
Amanda Brunk arról beszélt, hogy a bécsi Summa Cum Laude ifjúsági zenei fesztiválról látogattak ide Kapuvárra. Az 1980-as években alakult kanadai „Grand Philharmonic Youth” kórus jövőre is számtalan fellépést tervez. A kaliforniai énekesek szintén az osztrák fővárosból tettek kitérőt – mesélte Samuel Lin együttesvezető –, hogy a kapuvári közönséget is megörvendeztessék előadásukkal. A San Gabriel Valley Children’s nevű csapat jó benyomást szerzett a rábaközi településen.
Beküldés dátuma: 2012. 08. 01.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.