Idén három csoport nevezett be a megyei versenyre: a Kisplatán vitnyédi, az Ágacskák somogyi, a Csiripiszli pedig szatmári tánccal. Csitei Gábor, a néptánciskola vezetője elmondta, hogy mindegyikük díjazott lett a megmérettetésen. A Kisplatán arany, a

Csiripiszli ezüst, az Ágacskák pedig bronz minősítésben részesült. - Ezek a gyerekek, akik részt vettek a versenyen, hat-nyolc éve művészeti iskolánk tanulói. Büszkén elmondhatom, hogy a hosszú évek gyakorlása meghozta a gyümölcsét, hiszen az eredmény a pedagógus kollégák, a szülők és a gyermekek közös munkája - fogalmazott a néptáncoktató.
A felnőtt együttest az a megtiszteltetés érte idén márciusban, hogy a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség táncosaiknak ítélte oda a Muharay-díjat, amelyet évente adják át valamelyik hagyományőrző csoportnak. A rangos elismerést ünnepélyes keretek közt vehették át a kapuváriak a budapesti Új Színházban a rábaközi hagyományok ápolásáért és kimagasló teljesítményükért.
Csitei Gábor az arany középút híve, hiszen a hagyományok valamennyire a színpadon jelennek meg, de tesznek annak érdekében, hogy a hétköznapok részei is legyenek. Az intézményvezető példának említette a hat éve alakult, tizennégy fős Kapuvári Legénycéhet, mely a legényavató népszokást tartja fenn, Mihályiban pedig a gyerekekkel a bohócjárást elevenítik fel több éve.
Beküldés dátuma: 2011. 04. 27.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.