Kicsi, de bensőséges ünnepre hívták a vendégeket a csornai Margit Kórház Tüdőgyógyászati Osztályának dolgozói abból az alkalomból, hogy átadhatták a felújított részleget. A beruházás olyan megtakarított összegből valósult meg, melyet kizárólag egészségügyi célra fordíhatott az intézmény. Dr. Winiczai Zoltán elmondta, hogy mi játszott szerepet a fejlesztésre szánt szakterület kiválasztásában: a Semmelweis-terv előirányzatai szerint azt az ágazatot szemelték ki a továbblépésre, amelyben nagyobb jövőt látnak. Az igazgató főorvos még tovább ment, mert szerinte az egészségügynek is tükröznie kell a társadalmi csoportok öngondoskodását, melynek jövőbeni következő állomása lesz a kistérségi egészségszervezési központ. Utóbbi fő feladata lesz a prevenció, vagyis a betegségek megelőzése, ezért a mostanihoz képest sokkal egészségtudatosabb magatartást kell kialakítani az emberekben. Ha viszont már megtörtént a baj, a gyógykezelést követően a lehető leghatékonyabb rehabilitációban részesüljenek a páciensek. Az igazgató leszögezte: a csornai kórház dolgozóinak elképzelései körvonalazódnak, de nyilván, csak a meglévő infrastrukturális, műszerezettségi és szellemi bázisból képesek kiindulni, illetve onnan tovább fejlődni. A kórház történetében nem újdonság, hogy a széles összefogásnak köszönhetően képes fennmaradni, hiszen korábban is segítettek a magászemélyek és a vállalkozók. Az egészségügyi dolgozók pedig vállalva a túlmunkát, szinte saját szakmai kompetenciájukat meghaladó többlet-tudásukkal járulnak hozzá az intézmény eredményeihez.
Gyopáros Alpár a büszkeség szóval tudja leginkább kifejezni a csornai Margit Kórházzal kapcsolatos érzéseit, mert szerinte méltán lehet elégedett, ha az intézmény dolgozóira, a menedzsmentjére vagy a korábbi fenntartó önkormányzatra és a hivatali szakemberekre gondol. Ugyanakkor ide lehet sorolni a rábaközi lakosokat, mert mindig hittek a kórház megmaradásában.
Beküldés dátuma: 2012. 12. 19.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
-
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
-
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
-
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.